A közösségi média egykori üdvöskéje meglehetősen sok problémával küzd. A befektetők pánikszerű eladással reagáltak a bejelentésre, miszerint megint távozik egy topmenedzser.

Kis túlzással még meg sem melegedett Tim Stone a pénzügyi igazgatói székben, máris veszi a kabátját, és távozik a számtalan gonddal küzdő Snap (leánykori nevén Snapchat) vezetőségéből -  derült ki egy tőzsdefelügyelethez beadott vállalati jelentésből. Mivel mostanában szinte havonta történik ilyesmi a cégnél, így nem nagyon lehet csodálkozni azon, hogy a részvényesek a szokásosnál sokkal élesebben reagáltak a hírre.

Egy évet sem töltött ki

Bár az ügy kapcsán megszólaló Stone hangsúlyozta, hogy a távozás mögött semmiféle céges konfliktus nincs, az mindenképpen beszédes, hogy a "más lehetőségek" felé forduló menedzser csak tavaly májusban érkezett a céghez az Amazontól. Az utód személye nem tisztázott egyelőre, az viszont igen, hogy Stone egy rövid ideig még marad, és igyekszik segíteni az átmeneti időszakban.

A hír hallatán a befektetők pánikszerű eladásba kezdtek, mivel Stone hivatalba helyezését a szakértők anno a tulajdonosi érdekek markánsabb figyelembe vételeként értékelték a vállalat eddigi működéséhez képest. A részvények rövid idő alatt 6 dollár közelébe estek, ami 8 százalékos zuhanásnak felel meg.

Az erős reakciót nyilván az sem tompította, hogy a cégtől tavaly egy sor kulcsember távozott. A vezetői irodák ajtaján majdhogynem folyamatosan kell dolgozni a munkásoknak, hogy a megfelelő név legyen kint. Az egykori főstratéga, Imran Khan szeptemberben, a tartalomért felelős Nick Bell pedig novemberben hagyta ott a vállalatot.

És ez még nem minden

A pénzügyi igazgató távozását is tartalmazó beadvány egyébiránt a február elején lezárandó negyedév kilátásairól is szót ejt. A vezetőség szerint a bevételek a korábban belőtt célsáv felső részén köthetnek ki. (Az előrejelzés 355 és 380 millió dollárra tette a negyedik pénzügyi negyedév összforgalmát.) Ennyiben azonban ki is merülnek a pozitívumok.

A cég továbbra sem képes nyereséges pályára állni. A folyó negyedév várható vesztesége 75 és 100 millió dollár között lehet. Bár ez sem olyasmi, aminek a befektetők örülni szoktak, de egy közösségi hálózatot üzemeltető vállalatnál ennél is kritikusabb a felhasználói bázis változása. Nos, ebben sem áll túl jól a Snap, hiszen az elmúlt fél évben nemhogy növelni tudta volna a tábort, hanem csökkent a létszám. Ez a trend pedig a beadvány szerint minden bizonnyal folytatódni fog.

Jó kezdés után durva visszaesés

Pedig a vállalatot kifejezetten pozitívan fogadták a befektetők, amikor szűk két évvel ezelőtt tőzsdére ment. Az első nap zárásakor elért 24,5 dolláros árfolyam ma már elérhetetlen magasságnak tűnik, ami mögött leginkább a képmegosztó közösségi hálózatként funkcionáló Snapchat elerőtlenedése áll. A platform egyre kevesebb embert vonz és a megújítására tett kísérletek sem vezettek pozitív eredményre. A problémák alig pár hónappal a parkettre lépést követően világosan látszottak, és a vergődés azóta is tart.

Az sem segített persze, hogy a Snapnél kétes kimenetelű hardverfejlesztéssel próbáltak újabb bevételi lábat növeszteni. A kezdetektől erős fenntartásokkal fogadott Spectacles viszont inkább tetézte a gondokat. A bumfordi designnal kiadott, rövid felvételeket készítő napszemüvegekre a kutya sem volt vevő, és ezen sokat az sem segített, hogy a második generációval kijött pár elegánsabb, ám drágább változat.

Közösség & HR

Serényen költ a világ idén informatikára

A Gartner előrejelzése szerint 2024-ben globálisan 5 ezer milliárd dollárnál is többet költünk majd infokommunikációs eszközökre és szolgáltatásokra.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.