Átadták a Vezető Informatikusok Szövetsége által kiírt Az év középiskolai digitalizációs tanári csapata pályázat díjait.
Hirdetés
 

Immár harmadik alkalommal ítélte oda a Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) a magyarországi középfokú oktatási intézményeknek meghirdetett Az év középiskolai digitalizációs tanári csapata díjat. A pályázaton minden olyan magyarországi, érvényes működési engedéllyel rendelkező középfokú oktatási intézmény indulhatott, ahol a képzés főállásban oktató tanárok közreműködésével valósul meg.

Az egymillió forint alapítványi támogatással járó díj nyertesét a VISZ által felkért zsűri két körben bírálta el (a zsűri tagja volt lapunk főszerkesztője is). A pályázó iskoláknak írásos pályaműben kellett bemutatniuk, az elmúlt egy-két tanév folyamán az oktatás digitalizációja terén elért eredményeiket, majd második körben az esélyes csapatoknak a zsűri előtt is kellett prezentálniuk a tevékenységüket.

Az elbírálás során a zsűri figyelembe vette, hogy az intézmény hogyan érvényesíti az új digitalizációs szemléletet, a korszerű módszereket és megközelítéseket a tantárgyak oktatásában és a számonkérésében. Ki kellett térni arra is, hogy milyen új módszerek vezettek be, milyen tanítási és számonkérési segédanyagokat dolgoztak ki a tanárközösségek, valamint arra is, hogy ezekhez milyen digitális oktatási eszközöket alkalmaztak. Fontos szempont volt a pályázatok értékelésénél az is, hogy hogyan működik az iskolai élet digitális közösségi tere, illetve annak használatába mennyire kapcsolódik be interaktívan az iskolai közösség.

A szempontokat legalább három tantárgynál kellett érvényesíteni: gimnáziumoknál legalább egy reál és humán és egy reál tárgyban, szakgimnáziumok és szakközépiskoláknál pedig legalább egy szakmai és egy humán tárgyban.

Egy 160 éves intézmény nyerte a fődíjat

Az idei év pályázati és a prezentációk alapján a zsűri a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium pályázatát ítélte a legjobbnak. Budapest első, 1858-ban alapított állami gimnáziuma második alkalommal pályázott, és már tavaly is jól szerepelt, akkor a zsűri különdíját nyerte el.

Az iskola kiterjedt digitalizációs tevékenységét jól jellemzi, hogy a tavalyi évhez képest egy szinte teljesen új csapat készített pályázatot. Idén Bere Anikó (fizika, kémia), Csernovszky Zoltán (fizika, matematika), dr. Mezei Mónika (történelem, latin nyelv), Kerek Roland (magyar, angol nyelv), Mészáros Mónika (történelem, olasz nyelv), valamint Nemecskó István igazgatóhelyettes (matematika) mutatta be, hogyan alakítják az oktatást a modern igényekhez.

Mint az a zsűrit vezető Takács Tibor VISZ-elnök értékelésében mondta, a zsűri elsősorban a digitalizáció kiterjedt és tantárgyakon átívelő alkalmazását értékelte a pályázatban. Az iskola tanárai szinte egyöntetűen nagy erőfeszítéseket tesznek azért, hogy a meglévő digitális eszközök (pl. tantermi wifi, érintőképernyős kijelzők, ún. okosterem, széles szoftverportfólió, melyek használatához központi alkalmazásszolgáltatást is felépítettek stb.) nyújtotta lehetőségeket maximálisan kihasználják. Ezt belső képzések segítségével is megosztják egymással, illetve próbálják integrálni azokat a jó gyakorlatokat, melyeket más iskolákban alkalmaznak. Ezeknek a jó gyakorlatoknak a megismertetésére rendszeresen hívnak más iskolákból előadókat.

A zsűri három iskolát részesített tárgyjutalomban. A 3. kerületi Kerék Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Leövey Klára Görögkatolikus Gimnázium, Közgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola 15-15 laptopot nyert. A gépeket a Szerencsejáték Zrt. ajánlotta fel.

Tanulmányi kirándulást nyert a miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon, amely idén ősszel a tehetséggondozó, 7. évfolyamos osztályát már olyan digitális osztályként indította, ahol szinte minden oktatási tevékenység digitális eszközökkel folyik. A Szigethalmi Polgármesteri Hivatal felajánlása révén a gimnázium egy osztálya két napot tölthet el a Szigethalmi Családi Vadasparkban és az Emese Parkban.

Mint azt Takács Tibor a díj átadásakor mondta, a Vezető Informatikusok Szövetsége a pályázattal arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy milyen a szerepe a tanári közösségeknek abban, hogy a digitális transzformáció, az informatika mindent átszövő pozitív hatása az oktatásban is érvényesülhessen.

Idén is volt kreatív pályázat a legkisebbeknek

A középiskolai pályázattal párhuzamosan az általános iskolásoknak is hirdettek pályázatot a Smile palacsinta támogatásával, mellyel a szakmai szervezet elsősorban a digitális eszközök kreatív használatát szerette volna népszerűsíteni a kisiskolások körében. A pályázó általános iskolásoknak Smile palacsintát kellett tervezniük, de készíthettek videoanimációt vagy bármilyen egyéb munkát is a Kodu vagy a Scratch programmal.

A fődíjat – kétnapos tanulmányi kirándulást szállással a szigethalmi Fehér Gém üdülőben – Debreceni Benedek Elek Általános Iskola 2. a osztályos diákjai kapták. Emellett egyéni elismerést és tárgynyereményt kapott Bartucz Anna, Bereczki Hanna és Veszelovszki Bori.

Közösség & HR

Trump alelnöke szerint Európa saját magát nyírja ki az MI-szabályozással

A párizsi MI-csúcson JD Vance bemutatta az új politikai irányt, megdorgálta az EU-t, és belerúgott Kínába is.
 

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT A PROJEKTMENEDZSMENTRŐL TUDNI KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, hibrid működésről, elosztott csapatokról, kulturális gapek kezeléséről. Exkluzív információk képzésekről, munkaerőpiacról, kereseti és karrierlehetőségekről.

2025.03.18. Symbol Budapest

RÉSZLETEK »

Az informatikai rendszerek üzemeltetése és a szoftverfejlesztés egyre kevésbé képzelhető el mesterséges intelligencia nélkül. Honnan indultunk és hol tartunk most, miért vált elavulttá a klasszikus monitoring?

a melléklet támogatója a Dynatrace

Hirdetés

Szakmai nap a jövőálló digitális infrastruktúra jegyében

A digitális infrastruktúra új kihívásai - legyen szó MI megoldásokról, szigorodó fenntarthatósági követelményekről, vagy az reziliens és szünetmentes működésről - szinte minden nagyobb szervezet életében meghatározó szerepet játszanak. Egy szakmai rendezvénysorozat segítségével közelebb kerülhetünk a megoldásokhoz és segítséget kaphatunk az új technológiák sikeres implementálásához.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.