Idén csak az első három negyedévben több mint 600 millió dollárnyi kriptopénzt sikerült összetrükközniük a bűnözőknek. Tavaly ennek a fele jött össze egész évben.

A 2022-ben tapasztalt vesszőfutás után idén újra erőre kaptak a kriptovaluták. Legjelentősebb képviselőjük, a bitcoin például több mint megkétszerezte értékét a január eleji árfolyamhoz képest. Ezzel együtt azonban a zavarosban halászók étvágya is feltámadt, legalábbis ezt mutatja az Atlas VPN témában végzett elemzése.

A Slowmist Hacked oldalán több mint egy évtizede folyamatosan gyűlő incidensadatokból összállított jelentés szerint idén a viszonylag eseménytelen évkezdet ellenére már a harmadik negyedév végére sikerült kétszeresen túlszárnyalni a tavalyi károkat. Fontos megjegyezni, hogy az eddig kimutatott mintegy 610 millió dollár kizárólag a klasszikus csalásokra vonatkozik: a kriptopénzekkel kapcsolatos visszaélések (adatlopások, hekkelések stb.) teljes vesztesége ennek nagyjából a négyszeresére rúg.
 

 

 

Az elemzés megállapítja, hogy a csalók egyre kifinomultabbak lettek, és sok kriptobefektető még mindig nem érti, miként kellene a digitális eszközöket biztonságosan tárolni és kezelni. A 2023-as év legnagyobb átverései közül a legtöbb valamilyen hamis befektetési programot igyekezett rátukmálni a hiszékenyekre, természetesen busás hozamokat ígérve.

Az idei legkomolyabb eset egy hongkongi kiptovalutás platformhoz kötődik. A JPEX-csalásként elhíresült ügyben több mint 190 millió dollárral rövidítették meg a kriptotőzsde ügyfeleit. A helyi rendőrség a hírek alapján már több mint 60 gyanúsítottat tartóztatott le, az azonosított károsultak köre pedig már 2600 felett jár.

Az egyik legfurcsább és egyben legsikeresebb átverési kampány tagadhatatlanul a Blockchain for Dog Nose Wrinkles volt. Ebben egy dél-koreai cég házalt egy olyan alkalmazással, amely az orron lévő bőr redőzöttségéből azonosítja be a kutyákat. A páratlan befektetési lehetőséggel ráadásul 100 nap alatt 150 százalékos megtérülést lehetett elérni. Legalábbis az elsőként bent lévőknek, mivel az egész nem volt más, mint egy klasszikus piramisjáték, amivel 127 millió dollárt szippantottak fel, mielőtt kiborult a bili.

A bizalom hiánya

Az Atlas VPN elemzése végül megállapítja, hogy a kriptopénzek iránti fogyasztói bizalom, illetve a biztonság hiánya továbbra is komoly akadálya annak, hogy a kriptovalutákat szélesebb kör használja. A jelentés szerint a törvényhozók felelőssége lenne olyan környezetet teremteni, ami hatékonyabban tudná megelőzni a fentebb említett csalásokat. Ezzel párhuzamosan különböző oktatási megoldásokkal kell(ene) javítani a fogyasztók témával kapcsolatos ismereteit, hogy a potenciális kriptopénz-vásárlók pontosabban lássák a területen meglévő veszélyeket.

Biztonság

Hadat üzennek a Wikipedia szerkesztői az MI-szennyezésnek

Programot indítottak a Wikipédia védelmében a félrevezető, mesterséges intelligenciával generált információval szemben, ami általában is egyre nagyobb mértékben károsítja az online információs teret.
 
Hirdetés

A japán bölcsesség ereje: emberség a technológiai megoldások mögött

A globális válság súlyosan érintette az office piacot, ami a GLOBAL-UNION Kft. tevékenységét is veszélybe sodorta. A 100 százalékos magyar tulajdonban álló vállalat azonban a nehézségek közepette is megőrizte optimizmusát, és következetesen a legjobb döntéseket hozta.

A probléma szorosan összefügg a felhő miatt egyre népszerűbb mikroszerviz architektúrák és webalkalmazások, pontosabban a használatukhoz szükséges API-k terjedésével.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.