A Drone Go Home nevű új alkalmazással megtiltható egy adott területen a drónröptetés, és a tiltásnak érvényt is lehet szerezni.

A drónok globális piaca félelmetes sebességgel növekszik, ahogy a vonatkozó technológiák fókusza a katonai területről átkerült a civil vagy kereskedelmi célú felhasználásra. A pilóta nélküli repülő szerkezetek megjelentek a mezőgazdaságban, az energia- és közműiparban, a bányászatban, az építőiparban vagy a média- és filmiparban, de a konzumer piacon is elég rendesen fogynak, különösen az ünnepi bevásárlási időszakban.

Szemben a korábbi várakozásokkal, az e-kereskedelmi és csomagküldő funkciók belátható időn belül nem lesznek különösebben jelentős területek az iparágon belül, a polgári célokra alkalmazott drónok forgalmában a BI Intelligence 2015 és 2020 között 19 százalékos összetett éves növekedési ütemet prognosztizál. A katonai modellek esetében a bővülés alig 5 százalékos lehet, ez a szegmens jellemzően a legacy gyártók pályája.

Akkor is jönnek, ha nem tudjuk, mi legyen velük

Az már most nyilvánvalónak tűnik, hogy a drónok szaporodásra nem lesznek különösebb hatással a szabályozási anomliák, és sok tekintetben megváltoztatják majd az életünket – már csak abból a szempontból is, hogy új innovációs platformként működnek, közvetve pedig új munkahelyeket is teremthetenek. Azonban, hasonlóan mondjuk az internethez, a technológia ebben az esetben felvet egy csomó személyiségi jogi vagy biztonsági kérdést.

Számtalan esetről a hírekből is értesülünk, mint amilyen a repülőgépek veszélyeztetése, vagy mondjuk az az elhíresült eset, amikor egy drón az US Open egyik teniszpályájára zuhant. A permanens repülési tilalmi zónák kialakítása természetesen csökkentheti a balesetek esélyét, de semmiképpen sem teremt olyan dinamikus környezetet, amelyben bizonyos drónok elrepülhetnek bizonyos helyekre, míg mások ki vannak tiltva onnan.

A gyerekek ráadásul kapásból elhajítják az ajándékba kapott drónhoz járó használati utasításokat és figyelmeztetéseket, kimennek velük a ház elé és elkezdik röptetni őket, az arra hajlamos szomszédok pedig repülő kémkamerának használják az UAV rövidítéssel is jelölt repülő szerkezeteket. Minderre nem érdemes a szabályozóktól várni a kielégítő megoldásokat – annál inkább magától a drónokat is létrehozó technológiai ipartól.

Befektetőket keres a drónellenes tech startup

A majdnem pontosan egy éve alapított Drone Go Home startup mostanában jelent azonos nevű meg termékével a nyilvánosság – és a leendő befektetők – előtt. Az ötlet lényege, hogy a cég mobil vagy permanensen telepíthető hardverére és szoftverére alapozva lokális no-go zónákat lehet létrehozni a drónok számára, pozitív biztonsági logika szerint meghatározva, hogy mi léphet be és mi nem a Drone Go Home hatósugarába.
 


Az új megoldás alkalmas rá, hogy megakadályozza a drónok berepülését például a repülőterek, ipari létesítmények vagy akár börtönök megfelelő körzetébe, visszavezetve azt a kiindulási ponthoz, vagy egyfajta elektronikus kertés felállításával elvágva a kapcsolatot a repülő és az azt távolról vezérlő személy között – mindezt pedig az amerikai távközlési szabályozó irányelveinek figyelembe vételével, kizárva a jogi fiaskókat. A rendszer automatikus, nem igényel emberi beavatkozást.

A Drone Go Home egyebek mellett a múlt heti New York-i Techweek fesztiválon is bemutatkozott. Ahogy kiderült, a rendszert a későbbiekben előfizetéses szolgáltatás révén lehet majd igénybe venni, beleértve a hardveres és szoftveres komponenseket is, ami egyben lehetővé teszi majd a Drone Go Home-nak a gyakori központi rendszerfrissítéseket, az internetes biztonsági szolgáltatásoktól már megszokott módon.
 

Biztonság

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.