A közösségi oldalnak megint nem sikerült összehangolni a saját házirendjét a saját alkalmazásprogramozási eszközeivel, és sokadszor is olyan fejlesztőknek biztosított hozzáférést a felhasználói adatokhoz, akiknek nem kellett volna. Aggodalomra semmi ok, a Facebook eddiginél is keményebb munkája eredményes lesz.

A copy+paste újságírás speciális esete lehetne, amikor egy technológiai multi az ígéretei ellenére pontosan ugyanazokat a hibákat követi el, mint korábban már többször is. Ebben az esetben a Facebooknak sikerült megint kitömnie felhasználói adatokkal néhány ezer jogosulatlan alkalmazást, ráadásul annyira hasonlóan az előzőekhez, hogy a nevek, számok vagy időpontok cseréjével egy az egyben átvehetők lennének az akkori riportok – beleértve a vállalat magyarázkodását és ígérgetését is a Cambridge Analytica-botrány nyomán már nagy figyelemmel kísért ügyekben.

Időrendi sorrendben haladva, a The New York Times még 2018 végén számolt be róla, hogy a Facebook bizonyos kiemelt partnereivel a felhasználói adatvédelmi beállítások ellenére osztott meg információt. Ez azt jelentette, hogy a közösségi hálózat nem érvényesítette a saját adatvédelmi szabályzatát a kivételezett cégekkel (hivatalosan adatpartnerekkel) szemben, és a megfelelő hozzáférésekre épülő szolgáltatások megszüntetése után is biztosította nekik a korábbi szerződésekben foglalt lehetőségeket.

A Facebook adatkezelési szabályzatában 2010 óta szó van az adatok megosztását célzó együttműködésekről, bár ezek pontosan sohasem voltak meghatározva; az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottsággal 2011-ben kötött megállapodás azonban már rendelkezett a felhasználói adatok engedély nélküli átadásának tilalmáról. A Facebook a NYT riportja nyomán azt közölte, hogy ez nem számít a felhasználói adatok értékesítésének, és mivel nem a Facebooktól független alkalmazásokról van szó, az adatpartnerek nem használhatták más célokra a megszerzett információt.

Folyamatos munkában vannak

A dolog egyik hozadéka volt, hogy a Facebook ígéretett tett rá: blokkolni fogja az alkalamzások hozzáférését a 90 napnál tovább inaktív felhasználók adataihoz. Ezt követően a júzereket át kell küldeni egy facebookos beléptetésen, és minden 90 napos periódust követően újra meg kell szerezni a hozzájárulásukat.

Valamivel kevesebb mint egy évet kellett rá várni, hogy kiderüljön, nagyjából száz külső fejlesztő a Groups API-n keresztül továbbra is szabálytalan hozzáférést tarthatott fenn a szóban forgó adatokhoz, közülük egy tucatnyian pedig még a bejelentést közvetlenül megelőző időszakban is elérték az érintett csoporttagok személyes adatait. Mindez annak ellenére volt lehetséges, hogy a Facebook elvileg már jóval korábban megváltoztatta a csoportadminok jogosultságait, és a megfelelő információk csak a tagok saját opt-in engedélyével mehettek bárhová.

A társaság ezúttal is biztosított róla mindenkit, hogy nincs bizonyíték az adatok rosszhiszemű felhasználására, megpróbálta elmagyarázni a hibák okát, és külön auditokat lengetett be a hasonló esetek elkerülésére. Az újabb nekifutás július elsejéig tartott, amikor a Facebook megint egy blogbejegyzésben közölte, hogy néhány alkalmazás így is folyamatosan olyan személyes adatokhoz fért hozzá, amelyekhez a házirend értelmében nem lett volna szabad. Ez a néhány program a cég szerint összesen 5 ezer fejlesztőhöz kapcsolódik, vagyis helyesebb lett volna baromi sok alkalmazásról beszélni, a lényeg azonban az, hogy a 90 napos szabályokat megint nem sikerült érvényesíteni.

A Facebook állítólag csak a közelmúltban fedezte fel a hibát, és emiatt egyelőre az újságírók megkereséseire sem adott bővebb tájékoztatást. A rövid közleményben azt is bejelentették, hogy frissítik a Platform Terms and Developer Policies feltételeket, megerősítve az adatbiztonságot és tisztába téve a feltételeket. A változtatások célját abban jelöli meg, hogy újabb eszközökkel járuljanak hozzá a platform fejlődéséhez, megbízhatóbb élményt biztosítva a facebookos alkalmazások felhasználóinak.

A mostani posztot az a Konstantinos Papamiltiadis, a Facebook platform-partnerkapcsolatokért felelős alelnöke jegyzi, akire a korábbi esetekben is hárult a hálátlan feladat. A tavaly novemberi szövegben elkötelezett erőfeszítéseket ígért a FB-platformot használó emberek támogatására, ahogy az elszámoltathatóságra és a transzparenciára irányuló lépéseikkel újabb és újabb lehetőségeket találnak a fejlődésre. 2018-ban a fejlesztők lehetőségeinek korlátozásáról beszélt, amelynek érdekében a Facebook már addig is tett lépéseket, és aktuálisan éppen az API-k és a hozzáférések átvilágításáról szóló munka legközepén járt.

A közösségi hálózat ellen kialakult hirdetői bojkottról még június végén számoltunk be, de a korlátozások szerdai életbe lépésével a lavina ahhoz képest is nagyobbra nőtt. Legközelebb tehát ennek az ügynek az állását próbáljuk majd bemutatni, amíg nem jelenik meg valamilyen hivatalos közlés az adatokkal seftelő API-k újabb revíziójának eredményeiről.

Biztonság

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.