Aki válaszolt: Szigetvári József, a Szállás.hu Zrt. vezérigazgatója. A CIO Hungary 2021 konferencia nagy sikerű nyitó előadásának felvétele.

Nem jellemző, hogy egy vállalat üzleti vezetője egyben az adott vállalat digitalizációs vezetője is. Sokszor még egy IT-fejlesztő cégnél sem kézenfekvő ez a felállás. Nem így a Szállás.hu-nál. Szigetvári József vezérigazgató számára az IT, az üzlet és az irányítás szétválaszthatatlan hármast képez egy adatvezérelt, digitalizált világban.

A CIO Hungary keynote előadójaként azt mutatta be (a felvételhez a prezentációt innen lehet letölteni PDF-ben), hogy hogyan tudta megnyerni a pandémiával vívott csatát a digitalizáció segítségével, azzal, hogy az IT-és az üzlet egységét sikerült egységes szervezetté kovácsolni. A Szállás.hu esete azért is tanulságos, hiszen a vendéglátást, turizmust sújtották a legnagyobb mértékben a pandémia következtében bevezetett utazási tilalmak.

Az előadásból kiderül többek között, hogy milyen szerepe volt a válsághelyzet sikeres kezelésében a mikroszolgáltatás-architektúrának, és milyen kihívások elé állította a szervezetet, hogy a vállalat több országban van jelen, és minden ország eltérő módon és időpontban vezetett be korlátozásokat. Ennek kapcsán szó esik a központosítás és a lokális megoldások ideális arányáról.

És mindemellett kapunk az előadásban egy lehetséges – és a gyakorlatban már bizonyított – választ arra a nagyon fontos kérdésre, ami minden IT- (és üzleti) vezető számára újra és újra felvetődik: kialakítható-e olyan működési modell, amiben folyamatos fejlesztés és szállítás mellett is minimalizálni lehet az emberi hiba lehetőségét, illetve egy esetleges hiba hatását.

A bemutatott módszerek hatásosságát igazolja, hogy bár a vállalat bevételének visszaesését ugyan nem lehetett megakadályozni, de mérsékelni igen. A 2020-as forgalom a két évvel korábbi szintre csökkent, de a cég megőrizte nyereségességét, és maradt erőforrása a további fejlesztésekre is.

A podcastfelvétel 2021. szeptember 1-jén készült Egerben, a CIO Hungaryn. Töltse le az előadáshoz a prezentációt is!

 


A felvétel meghallgatható a fenti lejátszóval itt, de podcastjainkat követheti többek között a Spotify-on, az Apple, valamint a Google podcastplatformján is, ahol feliratkozhat a Bitport csatornájára.

Cloud & big data

A Samsung szembemegy a világtrenddel: vezetőknek jön a hatnapos munkahét

Annyira gyenge eredményeket produkált tavaly a dél-koreai vállalat, hogy a vezetőknek át kellett állniuk vészhelyzeti működésre.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.