Óriási árháború készül a mesterséges intelligencia piacán
A DeepSeek mellett számos más kínai MI-fejlesztőtől is hasonló horderejű bejelentéseket várnak, miközben egyre nehezebben érthető, hogy miért bízza rá bárki is az adatait az MI-szolgáltatókra.
Nadelláék nem ijedtek meg a DeepSeektől
A Microsoft vezérigazgatója azzal biztatta az elemzőket a negyedéves jelentés kiadása utáni konferenciahíváson, hogy az MI-modellek ár-teljesítmény mutatója szédületes tempóban javul.
Egyre nyíltabban vádolják csalással az amerikaiak a kínai DeepSeek fejlesztését
A tengerentúli MI-cégek hirtelen szuper érzékenyek lettek a szerzői jogokra, és a kommunistázást is érvnek tekintik az új kínai MI-modellek teljesítményének értékelésében.
A kínaiak úgy ráijeszthettek Amerikára, mint annak idején a szovjetek
Az egyik techmilliárdos szerint a DeepSeek MI-chatbotjának megjelenése olyan hatással járt, mint ahogy legutóbb csak a Szputnyik műhold volt képes ledöbbenteni a technológiai fölényüket készpénznek vevő amerikaiakat.
Egy kínai MI-startup felforgathatta a globális technológiai szektort
Olyan nagy nyelvi modellt találtak ki, ami minden eddiginél hatékonyabban gazdálkodik az erőforrásokkal.

 

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT A PROJEKTMENEDZSMENTRŐL TUDNI KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, hibrid működésről, elosztott csapatokról, kulturális gapek kezeléséről. Exkluzív információk képzésekről, munkaerőpiacról, kereseti és karrierlehetőségekről.

2025.03.18. Symbol Budapest

RÉSZLETEK »

Nem csak technológiai, hanem kulturális változást is jelent az átállás – többek között erre is tekintettel kell lenni az obszervabilitás széleskörű alkalmazása során.

a melléklet támogatója a Dynatrace

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.