A Microsoft vezérigazgatója azzal biztatta az elemzőket a negyedéves jelentés kiadása utáni konferenciahíváson, hogy az MI-modellek ár-teljesítmény mutatója szédületes tempóban javul.
Hirdetés
 

Közel 70 milliárd dollár nettó bevételt, 32 milliárd dollár üzemi eredményt és 24 milliárd profitot jelentett a Microsoft tegnap. A december 31-én lezárt negyedév nem csak abszolút számokban erős: a bevétel 12 százalékkal, az üzemi eredmény 17 százalékkal, a profit pedig 10 százalékkal nőtt éves alapon. Szinte minden az elemzői várokozásokon felül teljesült, a befektetők mégis elégedetlenek. Már a DeepSeek új modelljének bejelentése is kiváltott egy enyhe esést hétfőn, erre segített rá most az eredményjelentés.

A negatív hangulatot a CNBC több okkal magyarázza. A Microsoft menedzsmentje a folyó negyedév bevételére vonatkozóan gyengébb előrejelzést adott, mint a piac várakozása: a felső sávhatár (68,7 milliárd dollár) is elmarad az elemzői konszenzustól (69,78 milliárd). Másrészt az is közrejátszhatott az árfolyamesésben, hogy a vállalat az elmúlt másfél év leggyengébb bevételnövekedését produkálta.

Az MI a tervezettnél többe kerül

A legfontosabb üzleti szegmens, az Intelligent Cloud (Azure, Windows Server, Nuance, GitHub) éves alapon 19 százalékkal bővült, és 25,5 milliárd dollárt termelt (az elemzők 25,8 milliárdot vártak). Ezen belül az Azure és az egyéb felhőszolgáltatások bevétele 31 százalék pluszban zárta a negyedévet. A pénzügyi jelentés az Azure eredményét nem számszerűsíti, de Satya Nadella vezérigazgató annyit elárult, hogy éves szinten a mesterséges intelligencia mintegy 13 milliárd dollárral járul hozzá ehhez az üzletághoz.

A menedzsment egyébként azzal számol, hogy mivel az Azure továbbra is kapacitáskorlátokkal küzd, nagyjából ezt a növekedési ütemet tudja tartani a folyó negyedévben is. Az elemzői konferenciahíváson felvetődött az értékesítés átalakítása is. Amy Hood pénzügyi vezető erről csak annyi mondott, hogy elsősorban azokat az ügyfeleket érintheti az átalakítás, akiket partnereken és más közvetett értékesítési csatornákon keresztül érnek el.

A termelékenységi és üzleti folyamatok szegmens (Office szoftverek, LinkedIn, Dynamics) 14 százalék növekedéssel 29,4 milliárd dollár bevételt termelt. A személyes számítástechnikai eszközöket összefogó szegmens (Windows, gaming, Surface, Bing) megközelítőleg az egy évvel ezelőtti eredményt hozta; 14,7 milliárd dollárral zárta a negyedévet.

Ami a kiadásokat illeti, a szokásos költségek mellett volt néhány érdekesebb tétel is. Például az a 2,3 milliárd dollár az "egyéb kiadások" soron, amely az OpenAI várható veszteségeinek finanszírozására megy (eddig kb. 14 milliárdot költöttek az MI-cégre, ebből 750 milliót az előző negyedévben). Tavaly ősszel a cég még csak 1,5 milliárdos költséggel számolt. Szintén a negyedévet terheli, amit a Cruise bezárásán veszítettek (a General Motors cégében a Microsoftnak is volt részesedése).

Ami az OpenAI kínai kihívóját illeti, úgy tűnik, Nadelláék a jól ismert elvet követik: ha nem tudod legyőzni, állj mellé. Az elemzői konferenciahíváson a vezérigazgató azt mondta, hogy a DeepSeek R1 modellje elérhető az Azure AI Foundryn és a GitHubon keresztül, sőt hamarosan futtatható lesz a Copilot+ PC-ken is.

Az OpenAI támogatása azonban töretlen: hamarosan sok újdonság érkezik az MI-cégtől, ígérte Nadella, aki szerint az MI modellek hatékonysága rohamosan javul mind a képzésnél, mind a következtetéseknél. Mint a konferenciahíváson mondta, minden új hardvergeneráció nagyjából kétszer jobb ár-teljesítmény arányt hoz, míg egy új modellgeneráció a szerveroptimalizálásnak köszönhetően több mint 10-szeres javulást is hozhat.

(Fotó: Microsoft)

Cloud & big data

Ezúttal idén nyárra ígéri Musk az önvezető taxikat

A határidők betartásában mérsékelten sikeres techmilliárdos szerint a tavaly prototípusként bemutatott Cybercab néhány hónap múlva önmagától zavar majd le fizetős fuvarokat a texasi Austinban.
 
A szoftveresen definiált WAN egyik fontos üzenete, hogy a biztonság és a hálózatmenedzsment magasabb fokú integrációjával jelentősen növelhető egy szervezet kiberbiztonsági szintje.

a melléklet támogatója a Yettel

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.