Felvásárolta az AutSoftot a brit Zenitech transzformációs technológiai vállalat, jelentették be a felek szeptember elsején. Az Autsoftot eredetileg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) alapította, és 2014-ig résztulajdonosa is volt. A kapcsolat azonban továbbra is szoros volt, mert a vállalat fő tulajdonosai az egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karán működő Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszékének oktatói maradtak. A cég operatív irányításába azonban közvetlenül nem folytak bele.
Mára a vállalat jelentős szoftverfejlesztési műhellyé nőtte ki magát: közel 150 alkalmazottat foglalkoztatnak, többségében fejlesztőket. 2021-ben a cég árbevétele meghaladta a 2 milliárd forintot. A vállalat – nem kis részben a tulajdonosok miatt –, azonban részben továbbra is egyfajta kutatási-fejlesztési műhelyként működött. Több projektjükhöz kaptak támogatást a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól. Legutóbb pedig a brit Brexit Adjustment Reserve – Brexit Alkalmazkodási Tartalék című pályázaton indultak sikerrel.
Májusban jelent meg a Zenitech
A Zenitech 2022 májusában jelentette be vásárlási szándékát. A 2015-ben, szoftverfejlesztők alapította brit cég 2021-ben nyitotta első magyarországi technológiai központját Miskolcon. Az Autsoft felvásárlását fontos lépésnek tartja itteni jelenléte megerősítésében. A vállalat és az egytem között továbbra is szorosan marad a kapcsolat, írja a felvásárlásról kiadott közlemény: a K+F területén és piaci projektekben egyaránt együttműködnek.
"A Zenitech-kel kötött megállapodás kiváló lehetőség az AutSoft számára. Biztosítja a vállalat sikeres jövőjét, és erősíti vezető szerepét a fejlesztés és az innováció területén egyaránt. Ugyanakkor új lehetőséget nyit a vállalat tudásának kamatoztatására a globális piacon is. Az AutSoft csapata a jövőben még több nemzetközi ügyféllel dolgozhat együtt, egy növekvő és fejlődő szervezet égisze alatt" – mondta Charaf Hassan, az AutSoft egyik alapítója.
A Zenitech várhatóan viszonylag zökkenőmentesen tudja majd integrálni struktúrájába a magyar vállalatot, mivel hasonló módon dolgoznak. A brit cég vállalatoknak fejleszt és szállít egyedi igényekhez igazított rendszereket. A UX- és szolgáltatástervezéstől az automatizáláson és a mesterségeintelligencia-megoldások fejlesztésén át a rendszerintegrációig terjed a tevékenységük.
A felvásárlási ügylet értékét a felek nem közölték.
Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?
A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió.
CIO KUTATÁS
AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE
Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?
Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!
Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak