Az új technológiák önmagukban is rengeteg változást hoznak, teljesen átalakítanak, vagy felgyorsítanak üzleti folyamatokat, összekapcsolásukkal azonban még több eredményt lehet elérni.

A Gartner jelentése szerint az intelligens eszközök és a blokklánc azon 10 legfontosabb, stratégiai jelentőséggel bíró technológia közé tartoznak, amelyek 2018-ban leginkább meghatározták a vállalatok működését. 2019-re pedig az IDC becslése szerint az IoT egyre növekvő térhódítása révén az intelligens eszközök mintegy 20%-a rendelkezik majd alapszintű blokklánc technológiával.

Az IoT segítségével a gyártók és beszállítók digitalizálhatják gyártási és logisztikai folyamataikat, és több információt szerezhetnek egy termék életútjáról, mint valaha. Az információáramlásnak azonban nem csak pontosnak, de hitelesnek is kell lennie. A blokkláncok pedig lehetővé teszik ezen adatok hiteles tárolását és megosztását, ezáltal magasabb szintű átláthatóságot, nyomonkövethetőséget szavatolnak, és növelik a vállalatba vetett bizalmat is.

"A modern ellátási láncok több millió adatpontot és több ezer napi tranzakciót generálnak, amelyeket megerősíteni és hitelesíteni kell jórészt manuális, dokumentum alapú elemekkel. Ezek értelmezéséhez és ellenőrzéséhez emberi figyelem és munka kell. Ez rettenetesen lassítja az üzleti folyamatokat és számos buktatót rejt magában a résztvevők számára" – mutat rá Molnár Balázs, az Oracle Hungary regionális felhő és blokklánc szakértője.

A blokklánc technológiák üzleti folyamatokkal való integrálásában rejlő értéket felismerve az Oracle idén októberben üzleti felhasználásra kész blokklánc alkalmazásokat mutatott be. Az Oracle Openworld konferencián debütált Oracle Blockchain Applications Cloud az ellátási lánc egészének jobb nyomon követését és ellenőrzését szolgálja. Az Oracle Supply Chain Management Cloud, az Oracle ERP Cloud és más Oracle Cloud alkalmazásokhoz való zökkenőmentes kapcsolódás révén a blockchain megoldás komoly értéket ad az ellátási lánchoz.

Az IoT és a blokklánc együttes alkalmazása jelentős előnyöket nyújthat mind a gyártóknak, beszállítóknak, mind a logisztikai szolgáltatóknak. A két technológia kombinálása az alábbi kulcsfontosságú értékteremtő tényezőket juttathatja érvényre a modern beszállítói láncban.

A beszállítói lánc valós idejű, teljes körű áttekinthetősége

A globális beszállítói láncok end-to-end átláthatóságát nehezíti a résztvevők száma. A vállalatok ugyan gyűjtenek saját adatokat, hogy képesek legyenek reagálni az ellátási láncok egyes zavaraira, de ez jobbára csak a saját szerepüknek megfelelő adatokra korlátozódik és nem jelent a teljes ellátási láncra vonatkozó információt. Azok az IoT eszközök, amelyek képesek nyomon követni az egyes termékek státuszát a beszállítói lánc egészén, és megosztják ezen információkat a blokklánc-alapú keretrendszerben, valós idejű adatelérést tesznek lehetővé a lánc minden egyes résztvevője számára.

"Kiváló példa erre a Nigériai Vámhivatal, amely az Oracle blokklánc technológia segítségével követi nyomon az országban gyártott áruk eredetét, szűri ki a hamisítványokat, illetve gyűjti be utánuk az illetéket. A technológia alkalmazása növelte az ország vámbevételeit úgy, hogy harmadával csökkentette az adminisztrációra szánt időt" – mondta el Molnár Balázs.
 

Molnár Balázs, az Oracle Hungary regionális felhő és blokklánc szakértője


Egy egészen más iparágban működik az Alpha Acid amerikai sörfőzde, amely Oracle Blockchain Cloud Service és IoT Cloud Service megoldásokkal biztosítja, hogy egészen pontos információkkal rendelkezzen a sör hozzávalóinak precíz származási helye, a szüret ideje, de még a szüret időjárási körülményeiről is. Emellett fogyasztóik egy rétege is egyre tudatosabb és igényli a pontos információkat a termékről: milyen hozzávalók találhatók a termékben, honnan származnak, melyik termelőtől, mikor készült stb. Ezt az élelmiszeriparban egyre erősebben fellépő igényt egy QR kód segítségével úgszintén ki tudja szolgálni a cég, megnyerve egy nagyon igényes és tudatos vásárlói réteg bizalmát. 

Pénzügyi tranzakciók támogatása a globális beszállítói láncban

A globális beszállítói láncok jellemzően határokon átívelő tranzakciókat hajtanak végre, ami terjedelmes papírmunkával és bürokráciával jár. Ez pedig nagymértékben befolyásolja a nemzetközi kifizetések átfutási idejét, mivel több szereplő közreműködésével történnek és a helyi banki szabályozásoknak is meg kell felelniük. Bármilyen eltérés, mint például egy duplikált számla, az elszámolások jelentős késedelmét eredményezheti. A blokklánc és IoT együttes alkalmazásával nagyban felgyorsítható a termékek határokon keresztüli mozgatása, amely biztonságosabb, hatékonyabb és olcsóbb tranzakciókat is eredményez, ezáltal pedig megelőzhető a megosztott nyilvántartások manipulálása.

Molnár Balázs szerint tipikus alkalmazási terület a kereskedelmi finanszírozás területe, ahol szintúgy több, jellemzően nem egy országból származó résztvevő - bankok, megrendelők, szállítók, vám és adóhivatalok - közötti összetett eljárás keretében történik a hitellevelek (letter of credits) kiállítása és szállítás utáni kifizetése. Ezt a folyamatot a technológia jelentősen felgyorsítva csökkentheti a szállítási, finanszírozási költségeket, erősítheti a szabályozást és gyorsíthatja az üzletmenetet. Az „okos szerződések” is fontos elemei a blokkláncoknak. Olyan számítógépes programok, amelyekben a szerződő felek közötti megállapodás feltételei előprogramozhatók és automatikusan végrehajthatók az előre meghatározott események során. Az okos szerződések, hasonlóan a többi blokkláncban tárolt adathoz, csak a felek egyetértése mellett kerülhetnek a blokkláncba és miután bekerültek, nem változtathatók, csak minden érintett egyetértésével. Viszont ha egy okos alkalmazás már bekerült a blokkláncba, végrehajtása automatikusan megtörténhet, hiszen feltételrendszerét és működését mindenki jóváhagyta, tehát a folyamatot további emberi jóváhagyással nem kell lassítani. Ez biztosítja, hogy a folyamatok jelentősen gyorsabban hajthatók végre, mint korábban.

Például egy gyártó okos szerződést köthet egy kereskedővel, előre bekódolva a kifizetési feltételeket, majd azokat a kiszállítás függvényében teljesítve. Emellett pedig mind a gyártó, mind a kereskedő bankja hozzáférhet a szerződés státuszához. Az olyan IoT eszközök használatával, amelyek képesek nyomon követni a szállítmányok aktuális státuszát és kezdeményezni tudják a szerződésben foglalt, kiszállításhoz kötött kifizetéseket, a bankok rálátást nyerhetnek az eredeti szerződés feltételeire, a megrendelésre és a kiszállítás valós idejű állapotára. Ennek köszönhetően igazolni tudják annak valódiságát és a hitelességet, illetve felgyorsulhat a kifizetési ciklus is.

Szabályozott megbízhatóság a beszállítói láncban

Az olyan erősen szabályozott iparágakban, mint az élelmiszeripar vagy a gyógyszeripar, az áruk egyik helyről a másikra történő szállítása meghatározott időkereten belül és szigorúan szabályozott hőmérsékleten történik. A gyártóknak és a forgalmazóknak egyaránt fontos, hogy bizonyítani tudják, hogy a kiszállítás a megadott feltételeknek megfelelően teljesült. Ennek hiányában nagyértékű szállítmányokat késleltethetnek vagy tarthatnak fel átvizsgálásra.

Fedélzeti szenzorok segítségével kinyerhetők és online továbbíthatók a hőmérsékleti adatok egy IoT platformra. Eddig azonban hiányzott az a képesség, hogy ezen adatokat biztonságosan és manipuláció nélkül továbbíthassák. A blokklánc keretrendszer képes kiegészíteni az IoT-alapú adatfolyamot, és garantálja a begyűjtött és továbbított információk biztonságát, illetve megbízhatóságát. A technológiák ilyen szintű kombinációjának alkalmazásával a beszállítók megfelelhetnek az okos szerződések megfeleltetési feltételeinek. Ez esetben a kiszállítás során továbbított hőmérsékleti értékek összevethetőek az előre meghatározott, szerződésbe foglalt értékekkel, ezáltal bizonyítva a megfelelést, és az esetleges eltéréseket is.

A blokklánc és az IoT eszközök együttes alkalmazásával megoldhatóvá válnak a beszállítói lánc jelenlegi legfőbb problémái, így valós értéket teremthetnek a vállalatok számára. Külön-külön mind a blokklánc, mind az IoT egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, és várhatóan a technológiai fejlődés révén ez a trend folytatódni fog a gyártói szektorban is.

(x)

Cloud & big data

CAPTCHA? Gotcha!

A gépi kutakodás ellen beépített, népszerű biztonsági lépcső már egy ideje nem tekinthető betonvédelemnek, de egy új kutatási projekt a korábbiaknál is hatékonyabban tudja kijátszani a szöveges CAPTCHA-t.
 
A nyilvános felhőmegoldással szembeni aggályok az elmúlt néhány évben folyamatosan fókuszban voltak, de az on-premise megoldások sem tökéletesek. Mit válasszunk?

a melléklet támogatója a Cisco Systems

Hirdetés

Így mond all-int a Cisco, ha infrastruktúrát készít

A hiperkonvergens infrastruktúrák úgy biztosítják a felhő gyorsaságát és rugalmasságát, hogy a bizalmas adatokat nem kell külső szolgáltatóra bízni. A Cisco Hyperflex all-in-one megoldásába pedig már multi-cloud platformok is integrálhatók.

A VISZ éves INFOHajó rendezvényén az agilitás nagyvállalati alkalmazhatósága és tanulhatósága volt az egyik kerekasztal témája. Az ott elhangzottakat gondolta tovább Both András (Idomsoft), a kerekasztal egyik résztvevője.

Ez a nyolc technológia alakítja át a gyártást

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Az Oracle átáll a féléves verzió-életciklusra, és megszünteti az ingyenes támogatást üzleti felhasználóknak. Mire kell felkészülni? Dr. Hegedüs Tamás licencelési tanácsadó (IPR-Insights Hungary) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport kilencedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2018 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.