Összefoglaltuk, hogy az egyre merészebb hackercsoportok merre garázdálkodtak az elmúlt 30 nap alatt. Az Anonymous legújabb áldozata egy katonai beszállító cég, amelytől 90 ezer email címet és jelszót szereztek meg.
A Booz Allen Hamilton tanácsadó cég szerveréről hétfőn emelték el az amerikai főparancsnokság, a légierő és a haditengerészet, illetve más beszállítók email címeit és titkosított jelszavait. A támadást az elhíresült Anonymous hackercsoport vállalta magára, amely közleményben tudatta: a szerveren gyakorlatilag nem működött semmilyen biztonsági megoldás, az adatok védelméről pedig az elavultnak tartott MD5 algoritmus gondoskodott. A hackerek egyebek mellett letöröltek 4 gigabájtnyi forráskódot, amelyet "jelentéktelennek" neveznek, illetve megszereztek egy marék bizalmas adatot kormányügynökségekről és magánvállalatokról. A kiberbiztonsági szolgáltatásokat is nyújtó Booz Allen Hamilton nem kommentálta az esetet.

Az Anonymous közleménye egy gúnyos számlát is tartalmaz a tavaly 3,7 milliárd dolláros kormányzati megrendelést besöprő cég rendszerének auditálásról. A négy munkaóráról kiállított 310 dolláros számlán ingyenes tételek is szerepelnek, például a "Média és sajtó" vagy a "Titkosítás feltörése" címszó alatt.

Kiberhadjárat A hackerek kétes megfigyelési technikákkal, lehallgatással és korrupcióval vádolják a tanácsadó céget. A támadás a nemrég bejelentett Anty-Security (AntiSec) kezdeményezés része volt, amelyet az Anonymous hívott életre, hadat üzenve a kormányzatoknak, bankoknak és nagyvállalatoknak. Az akcióhoz időközben csatlakozott a LulzSec nevű hackercsoport is, amely az utóbbi időben öncélú garázdálkodásával hívta fel magára a figyelmet, és egyes források szerint az Anonymous tagjainak "szabadidős tevékenysége" volt.

A hackerek május eleje óta egyre gyakrabban hajtanak végre hasonló támadásokat, amelyeknek olyan szervezetek is áldozatul estek már, mint a Sony, az EMC (RSA), a Valutaalap, a CIA és közvetve az FBI. Az összes incidens felsorolása lehetetlen feladat volna, de az alábbiakban megkíséreltük összegyűjteni, hogy az elmúlt 30 napban mi fűződött az AntiSec ötletgazdáinak nevéhez. A hackercsoportok felépítéséről és működéséről itt található egy szemléletes "családfa".

Nem tetszik Moszkvának, hogy orosz appokat rakott ki alkalmazásboltjából az Apple

Az orosz Facebookként is emlegetett VK szerint pár napja mindenféle indok és előzetes jelzés nélkül tűntek el alkalmazásai az App Store kínálatából. A Kreml szóvivője ennek kapcsán arra biztatta honfitársait, hogy váltsanak Androidra.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.