Február legvégén a Google több mint ötven alkalmazást távolított el az Android Marketről, mivel ezek kártékonynak és veszélyesnek bizonyultak. Most a védekezés második fázisa is elindult, az appokat távolról törlik a felhasználók telefonjairól.
A "bűnösnek talált Android alkalmazások" olyan malware-eket tartalmaztak, amelyek lehetővé teszik jogosulatlanok számára a telefon irányításának átvételét és a felhasználó minden adatának megszerzését. Bár a Google első körben törölte az appokat az Android Marketről, kérdéses volt, mi lesz azon felhasználók sorsa, akik már letöltötték a gonoszságokat.

Indul a távgyógyítás A Google végül közleményben jelezte, hogy segítenek azokon a felhasználókon is, akiknek már ott figyel valamelyik kártékony alkalmazás a telefonján. A legfrissebb statisztikák alapján mindenképpen ötvenezernél is több alkalommal töltötték le ezeket, így a Google beindította a "távoli alkalmazás-eltávolító funkciót", amelynek segítségével úgy tudja törölni az érintett appokat, hogy a felhasználóknak ehhez nem kell semmit tenniük.


Azok számára, akiknek a telefonjait már el is kezdték támadni az appokon keresztül, egy Android Market biztonsági frissítés jelenthet gyógyírt. Erről minden érintett felhasználó e-mailben is értesítést kap, valamint a telefonokon is megjelenik egy üzenet arról, hogy az Android Market Security Tool March 2011 nevű frissítés automatikusan telepítődött.

Per-verzió A Google közleménye szerint a rosszindulatú programocskákat csak a 2.2.1-es verziójúnál régebbi Androidot futtató készülékeken tudják valóban kihasználni a készítőik, ám sajnos jelenleg még az androidos telefonok túlnyomó többsége ilyen. Ez mindenesetre egy újabb fegyvertény lesz abban a csatában, amelyet a Google a hardvergyártókkal vív annak érdekében, hogy a lehető legszorosabb határidővel tegyék elérhetővé a legfrissebb Android verziókat a készülékekre.

A felhasználókat is figyelmezteti ugyanez a közlemény arra, hogy tájékozódjanak, mielőtt felelőtlenül letöltögetnek bármit: a mostani alkalmazások nagy része ugyanis azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy fizetős "sláger-appok" kalóz változataként, ingyenes ám teljes funkcionalitású alternatívájaként szerepelt.

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.