A kiadók általában titkolják, mennyit áldoztak egy videójáték fejlesztésére, ám egy per kapcsán most konkrét, igen magas számok láttak napvilágot az Activision híres franchise-áról.

Az már régóta nem kérdés, hogy Hollywood csak sóvárogva és alulról nézheti azt a gigantikus pénzhalmot, amit a videójáték-ipar termel ki évről évre. Ennek kapcsán azon sem lehet csodálkozni, hogy a két szektor szuperprodukcióinak költségvetésében is a gaming jön ki győztesen. Ugyan a kiadók igyekeznek üzleti titokként kezelni, mennyit áldoznak egy-egy alkotásra, néha sikerül konkrét adatokhoz jutni.

Ez utóbbira szolgáltat példát az Activision gondozásában megjelenő Call of Duty akciójáték-sorozat. A Game File ugyanis egy Amerikában éppen most folyó jogi eljárás anyagai között kiszúrta, hogy említést tesznek a franchise három darabjának fejlesztési költségéről.

A lap által átnézett bírósági beadványban Patrick Kelly, az Activision kreatív vezetője arról nyilatkozik, hogy a 2015-ben kiadott Black Ops III 450 milliót, a 2019-es Modern Warfare 640 milliót, míg a 2020-ban érkező Black Ops Cold War több mint 700 millió dollárt emésztett fel a játék életciklusa alatt. Fontos megjegyezni, hogy ezek csak a közvetlen fejlesztéssel összefüggő költségek, így például a marketingbüdzsé ezen felül terhelte a kiadási oldalt. 

A fenti három cím közül ironikus módon pont a legdrágábból sikerült a legkevesebb példányt értékesíteni (kb. 30 millió darabot), miközben a másik két játék egyaránt kényelmesen átlépte a 40 milliós szintet.

Hasonló esetre legutóbb 2023-ban volt példa, amikor szintén egy (rosszul kivonatolt) bírósági beadványból derült ki, hogy a Sony Entertainment nagyságrendileg 200 millió dollárt fordított a 2020-ban PS4-re megjelent The Last Of Us Part II című játéka fejlesztésére.

Toplistás helyezkedés

Ugyan a titkolózások miatt nehéz pontos képet kapni, az elérhető információk alapján a Black Ops Cold War minden idők második legdrágább videójátéka lehet. A vontakozó Wikipedia-lap szerint az élen a Genshin Impact áll, amelyre 2020-as piacra dobásáig ugyan "csak" 100 milliót költöttek, ám a játék azóta évente további 200 milli dolláros befektetést igényel. Az Activision egyébként masszívan felülreprezentált a toplistában, hiszen a hat legdrágább alkotás közül három ehhez a kiadóhoz kötődik.

Összehasonlításképpen: a filmipari gigaprodukciók mezőnyét jelenleg a Star Wars egyik epizódja tartja. A magyarul Az ébredő Erő címen futó, 2015-ben mozikba kerülő rész "potom" 447 millió amerikai dollárból kijött. Azaz az Acitvision a Call of Duty említett három epizódjának minden egyes darabjára többet költött, mint amennyit a Disney áldozott a világ legdrágább filmjére.

(Kép: Call of Duty: Black Ops Cold War / Activision)

Konzumer tech

Szekérderéknyi különlegességet vitt a CES-re a Lenovo

A kínai technológiai óriás a magától töltödő klaviatúra és a multifunkciós egér mellett egy gombnyomásra növő laptopot is villantott a világ legjelentősebb szórakoztató elektronikai kiállításán.
 
Egy cég legacy rendszerei, fejlődési tervei mellett a belső kompetenciái és a beruházási készsége is befolyásolják, hogy milyen SD-WAN modellt érdemes választania.

a melléklet támogatója a Yettel

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.