A nem éppen finomkodásáról ismert milliárdos ultimátumot intézett a nemrégiben lefelezett állományhoz: vagy sokat és kőkeményen dolgoznak, vagy kívül tágasabb. Úgy tűnik, rengetegen választották az utóbbi opciót.

Tovább folytatódik a Teslának köszönhetően a világ leggazdagabb emberévé avanzsált milliárdos ámokfutása a közösségi hálózat friss tulajdonosaként. A hírek szerint ugyanis Elon Musk szerdai ultimátumának hatására több száz munkatárssal csökken a Twitter korábban már lefelezett dolgozói létszáma.

A céget nagy hercehurcát követően végül 44 milliárd dollárért megvásárló Musk a hét közepén minden dolgozónak levelet küldött, amiben arra kötelezte őket, hogy fogadják el, hogy innentől csakis hosszú, kemény munkával töltött órákkal segítik majd a nehéz helyzetben lévő platformot. A címzetteknek a levélben lévő linkre kattintva kellett csütörtök délutánig jelezniük, hogy mindezt vállalják. Aki ezt elmulasztja, attól 3 hónapos végkielégítéssel megválik a Twitter.

Van baj...

Több amerikai lap egybehangzó értesülései szerint az ultimátumot nem fogadta jól az állomány. A munkatársak egymásnak küldött üzenetei alapján több százra tehető azok száma, akik nem fogadták el Musk "visszautasíthatatlan" ajánlatát. Mivel a cég a korábbi lefelezés miatt már így is csak nagyjából 3700 főre olvadt, néhány száz ember kilépése nagyon komoly gondokat okozhat. Beszámolók alapján például kritikus rendszerekért felelős csapatok fogyatkoztak egy-két mérnökből álló csontvázbrigádokra. Utóbbi miatt akár fel is gyorsulhat a volt és jelenlegi munkatársak által vizionált, lassúnak tippelt leépülési folyamat.

A helyzet kaotikusságát mutatja, hogy ezzel egy időben a megmaradt alkalmazottakat is kizárták a cég központjából, ahol november 21-ig felfüggesztették a belépőkártyás beléptetést. Az már csak hab a tortán, hogy a jelek szerint PR-csapat nélkül maradt Twitter részéről semmiféle hivatalos válasz nem érkezik a sajtó által feltett kérdésekre. (Igaz, az ilyesmi a Teslánál már teljesen megszokott dolog, amelynek ügyeivel kapcsolatban csak Musk twitteres üzeneteiből tájékozódhatott a nagyérdemű.)

A példátlan elbocsátási hullám kellemetlen következményeihez sorolható például az is, hogy jelenleg nem nagyon akad olyan ember a cégnél, aki kompetens módon lenne képes egyeztetni az Európai Unióval. A térségünkben hozott szigorú felügyeleti szabályok megsértése ugyanakkor végzetes következményekkel járhat a pénzügyileg és hitelesség szempontjából is megroggyant közösségi hálózatnál.

Viccnek azért túl durva

Mindeközben az új tulajdonos egy (talán önironikusnak szánt) bejegyzéssel hallatott magáról, amelyben kifejtette, hogy úgy lehet egy kisebb vagyont szerezni a közösségi médiában, ha alapból egy nagyobbal száll be az ember.
 

 

Közösség & HR

A Temuról szólt az első negyedév a hazai e-kereskedelemben

A hazánkban alig több mint fél éve megjelent kínai webshop mellett nehéz labdába rúgni a magyar kereskedőknek - derül ki egy ma közzétett kutatásból.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.