Hat hónapos akcelerációs programját idén két helyszínen tartja az egyetem.

Hat hónapig mentorálást, sőt Budapesten coworking irodát is kínál a CEU startupokat támogató akcelerációs programja, amely idén már Bécsben is jelen lesz. A februárban induló kohortra január 21-ig lehet jelentkezni, írta közleményében a CEU InnovationsLab.

A 2016-os indulása óta a CEU InnovationsLab (CEU iLab) közel 80 csapatot segített, hogy felkészüljenek a vállalkozói létre, például megtanulják kezelni a növekedéssel járó nehézségeket.

A program ötvözni igyekszik a kurrens piaci igényeket az egyetemi oktatás előnyeivel. Az akcelerációs program résztvevői például hallgathatják a CEU releváns kurzusait, és szorosan együttműködhetnek az egyetem hallgatóival az iLab gyakornoki programjában és az úgynevezett "Capstone" projektjekben. Így a csapatok közvetlenül kaphatnak többek között jogi, pénzügyi vagy adatelemzési támogatást olyan szakemberektől, akik szintén motiváltak a startup ötletének megvalósításában.

Fontos része a programnak a mentorálás: a CEU iLab vezető- és készségmentorai sokféle szakmai háttérrel rendelkeznek, maguk is gyakorló vállalkozók és/vagy felső vezetők.

Folyamatosan fejlesztik a programot

A CEU iLab folyamatosan fejleszti akcelerációs programját, szerintük ennek eredménye az is, hogy a kezdetben egy évig tartó program időtartamát megfelezhették. "Azt tapasztaltuk, hogy az első hat hónapban van a legnagyobb jelentősége a támogató rendszernek. Az igazán elkötelezett alapítók ennyi idő alatt bizonyítani képesek a projektjük életképességét, és tudnak kevesebb támogatással, önállóan is fejlődni. Természetesen csapataink 6 hónap után alumniként továbbra is részei maradnak az iLab közösségnek, részt vesznek az eseményeken, workshopokon és a network örökös tagjai lesznek" – mondta Dr. Kozma Andrea, a CEU iLab igazgatója.

A fejlesztések eredménye továbbá, hogy a budapesti helyszín mellett lesz iLab a CEU bécsi campusán is. A bécsi jelenlét révén a felvételt nyert csapatok részt vehetnek az ausztriai ökoszisztéma jelentős szereplőit felvonultató Entrepreneurship Avenue rendezvényen, amelynek az iLab az idén társszervezője lesz.

Az iLab-os csapatok továbbra is szabadon használhatják a budapesti coworking irodát és az egyetem budapesti campusának infrastruktúráját, hiszen a program továbbra is Budapesten zajlik, angol nyelven.

A programra az iLab weboldalán lehet jelentkezni. A szervezők olyan csapatokat várnak, akiknek megoldásai nemzetközi szinten is értelmezhetőek, növelhetőek és fenntarthatóak.

Piaci hírek

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.