Egy amerikai tábornok megerősítette, hogy a hadsereg speciális csoportja számos internetes akciót hajtott végre Oroszország elrettentésére, illetve Ukrajna támogatására.

Az államok által a kibertérben végzett műveleteket általában különös gondossággal igyekeznek titokban tartani. Ehhez képest meglepő nyíltsággal beszélt a témáról egy interjúban Paul Nakasone, aki a hadsereg kibervédelmi parancsnokságát (Cyber Command) vezeti. A tábornok a Sky Newsnak adott nyilatkozatában megerősítette, hogy a kibertérben zajló műveletekért felelős különleges csoport számos akciót hajtott végre Ukrajna invázióját követően.

Nakasone elmondása szerint egy sor műveletet hajtottak végre a teljes spektrumban, azaz támadó, védelmi, valamint információszerzésre irányuló akciók is szerepeltek a "feladatlistán". A parancsnok beszélt arról is, hogy egy csapat specialista Kijev meghívására tavaly decemberben Ukrajnába utazott, hogy ott támogassák a helyi kibervédelmi törekvéseket, felkészülvén az akkor már küszöbön álló nyílt háborúra.

A Sky News anyagára reagálva az amerikai hadsereg szóvivője nem vitatta a cikk pontosságát, de nem volt hajlandó részletezni, hogy a parancsnokság ukrajnai műveletei mire terjedtek ki. Arra felvetésre pedig, hogy a fentiek nem ütköznek-e a Joe Biden elnök által hangoztatott állásponttal, miszerint az Egyesült Államok nem fog nyílt konfliktusba kerülni Oroszországgal Ukrajna miatt, a Fehér Ház képviselője csak annyit mondott, hogy "nem látják így".

Különleges terep

A kibertérben zajló ellenségeskedés borítékolható volt az orosz invázió közeledtével, hiszen a Kreml érdekei mentén tevékenykedő csoportok már jóval az első puskalövés előtt intenzív támadásokba kezdtek. Mivel a hekkerek szempontjából valóságos paradicsomnak tekintett Oroszországban a vádak szerint a kormányzat rendszeresen támogatja, de minimum megtűri a nyugati célpontok elleni internetes akciókat, így a szakértők előzetesen arra számítottak, hogy nem csak a valódi harctereken, de a kibertérben is óriási erőfölényt fog Moszkva demonstrálni.

Ehhez képest a történetek az interneten is rácáfoltak a várakozásokra, hiszen ahogy a csatatérré változott ország földjén sem, úgy a világhálón sem tudott egyértelmű fölényre szert tenni Oroszország. Sőt a legkomolyabb akciók éppen az Ukrajna mellett kiálló önkéntes hekkerekhez, például az Anonymoushoz köthetők.

Biztonság

Muskhoz hű körítéssel jelentkezett be a tőzsdefelügyelethez a SpaceX

A várhatóan még idén parkettre lépő űrkutatási, távközlési és MI-fejlesztői vállalatpolip szerint potenciálisan a világ minden üzletét, sőt még egy kicsit többet is képesek lehetnek majd megszerezni az általuk alakított új érában.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.