A GDP arányában Dél-Korea, összegszerűen – vásárolóerő-paritáson nézve – az Egyesült Államok költi a legtöbbet kutatás-fejlesztésre az UNESCO statisztikája szerint. A távol-keleti ország GDP-je 4,3 százalékát, míg az USA 2,7 százalékát fordítja ilyen célokra, de vásárlóerő-paritáson számolva Dél-Korea csak 73, míg az USA 476 milliárd dollárt költ. Magyarország a GDP-je 1,4 százalékát költi ugyanerre, ami vásárolóerő-paritáson számolva 3,4 milliárd dollárt jelent.

Tíz ország adja a kiadások négyötödét

Globálisan mintegy 1700 milliárd dollár megy kutatás-fejlesztésre. Ennek 80 százalékát azonban mindössze 10 ország lapátolja össze. A költés nagysága értelemszerűen összefügg a gazdaság méretével is – ebből a szempontból nem versenyezhet például Izrael, Svájc vagy Finnország még Oroszországgal sem. Pedig előbbiek a GDP-jük több mint 3 százalékát fordítják K+F-re, sőt Izrael a 4,2 százalékát, míg az oroszok még nálunk is kevesebbet, mindössze 1,1 százalékát. A kiadásokat vásárlóerő-paritáson számolva azonban utóbbi sokkal nagyobb forrásokkal rendelkezik.

Az UNESCO jelentése szerint a kutatás-fejlesztésben legjobban teljesítő országok közös jellemzője, hogy az üzleti szektor költ a legtöbbet. A GDP-arányos kiadásokban vezető tíz országban mindenhol 70 százalék fölötti az üzleti szektor részesedése a K+F költésekből. Izraelben ez a szerepvállalás kiemelkedő: közelít a 85 százalékhoz.

Érdekes Kína helyzete. Míg a 2 százalékos GDP-arányos K+F kiadásaival nem került be a top tizenöt ország közé – olyan országok is megelőzik, mint Belgium vagy Ausztrália –, összegszerűen a második legnagyobb költő: vásárlóerő-paritáson 371 milliárdot mutat a világszervezet statisztikája, melynek 77,3 százalékát adja az üzleti szektor (ez utóbbit persze Kínában meglehetősen nehéz elkülöníteni az államitól).

A GDP-arányos költéseket nézve hét ország költ 3 százaléknál többet: Korea (4,3%), Izrael (4,2%), Japán (3,4%), Svájc (3,2%), Finnország (3,2%), Svédország (3,1%), sőt egy közvetlen szomszédunk, Ausztria is (3,1%).

De nem csak Ausztria költ sokat. Szlovénia is jóval nagyobb arányban fordít K+F-re, mint Magyarország: 2,4 százalékot. Abban viszont együtt mozgunk két szomszédunkkal, hogy az üzleti szféra részesedése magas: nálunk 72 százalék körüli, Ausztriában 71, míg Szlovéniában 77 százalék. Vásárlóerő-paritáson számolva Ausztria 12,8 milliárd dollár, Szlovénia pedig 1,5 milliárd dollárt költ. Magyarország a kettő között helyezkedik el 3,4 milliárd dollárral.

A régióban egyébként még így sincs okunk szégyenkezni. Lengyelország egy százaléknál is kevesebbet költ (0,9 százalék), de a legsúlyosabb helyzetben ebből a szempontból Románia (0,4 százalék) van.

A kutatók száma is sokat elárul – főleg a jövőről

Az UNESCO összesítette az egymillió állampolgárra jutó kutatók számát is. Ahol magas a GDP-arányos költés, jellemzően magasabb a kutatók száma is, ami távlatilag nagyobb innovációs potenciált is jelent az adott országban.

A GDP-arányosan sokat költő országok között egyedül Kínában alacsony az egymillió lakosra eső kutatók száma: kevesebb mint 1100. (India ebből különösen extrém, miközben vásárolóerő-paritáson számolva a világ hetedik legnagyobb K+F kiadással rendelkező országa, mindössze 156 kutató jut egymillió indiai lakosra.)

Ahol az arány meghaladja a 3 százalékot, inkább a négyezer fölötti szám a jellemző. Dél-Korea és Izrael ebből a szempontból is kiemelkedő, a távol-keleti országban közel 6900 kutató esik egymillió lakosra, míg Izraelben 8250.

Magyarország számokban

Bár fentebb már több adatot említettünk, érdemes összegezni, hogyan is áll a világszervezet statisztikái szerint Magyarország.

Hazánk a GDP mintegy 1,4 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre. (Ennek értékeléséhez érdemes figyelembe venni, hogy 2004-ben még az 1 százalékot sem érte el.) A K+F költések mintegy 72 százaléka az üzleti szférához köthető, míg az állami és az egyetemi költések nagyjából fele-fele arányban osztoznak a fennmaradó részen. Az üzleti szféra közel 2,5 milliárd dollárt fordít ilyen célokra, míg az állam és az egyetemek valamivel kevesebb mint félmilliárdot.

Egymillió lakosra 2671 kutató jut. A kutatás-fejlesztésben dolgozóknál is férfidominancia van: a kutatóhelyek 70 százalékán férfiak dolgoznak. (Ez nem kirívó, még a nemek esélyegyenlőségére nagyon odafigyelő skandináv országokban is 32-35 százaék között van a női kutatók aránya.)

Az UNESCO egyébként folyamatosan figyeli a K+F kiadások alakulását, mivel a fenntartható fejlődés elérése érdekében a tagállamok vállalták, hogy 2030-ig jelentős mértékben növelik az erre fordított összegeket.