Elérhető a 76-os kiadás, amely több változtatás mellett teljes egészében kitakarítja a Flash-t a Google böngészőjéből.
Hirdetés
 

A Google ma tette elérhetővé a Chrome böngésző legújabb, 76-os (76.0.3809.87) verzióját, amelyet a következő napokban vagy hetekben a megszokott módon, az automatikus frissítéssel ki is oszt a Windows, Mac, Linux, Android és iOS rendszerű gépekre. Miután a Chrome nem csak egy sima browser, hanem egy több mit egymilliárd felhasználóval rendelkező webes platform, a frissítésekkel érkező fejlesztések vagy módosítások mindig fontosak, ez pedig nincs másként az új kiadásesetében sem.

A legtöbben a multimédiás Flash tartalmakkal való végleges leszámolást emelik ki, amivel a Google most formálisan is lezárja a program elleni keresztes hadjáratot. Maga a Chrome már 2015-ben elkezdte a Flash tartalmak szelektálását, amit 2016-ban a háttérben futó folyamatok blokkolása és a HTML5 alapértelmezetté tétele követett. Egy évvel később már maga az Adobe is bejelentette a Flash 2020-ra tervezett kivezetését, de a jelentős böngészők addig is lépésről lépésre építették le a technológia lehetőségeit.

Magától már egyáltalán nem megy

A Chrome 76-os kiadásban már külön felhasználói interakcióra van szükség a Flash engdélyezéséhez, a Google pedig azt is közölte, hogy jövőre erre sem lesz lehetőség, vagyis akkor (a Chrome 87-es kiadásával) már minden támogatás és képesség megszűnik vele kapcsolatban. Ettől függetlenül a Flash a mostani lépéssel kerül formálisan is a süllyesztőbe.

A további változások között fontosnak tűnik a FileSystem API korábbiaktól eltérő implementációja, amelynek nyomán az oldalakon futó szkriptek nem használhatják azt indikátornak, és ezzel megakadályozzák az inkognitó módban való böngészés észlelésének egyik kézenfekvő módját. A technikát a weboldalak hagyományosan olyasmire használják, mint a paywall funkciók megkerülésére irányuló kísérletek kiszűrése, de ahogy a közelmúltban újra kiderült, az inkognitó mód elvi működése a gyakorlatban nem minden esetben felel meg a Google által nyújtott rövid tájékoztatásnak.

A Chrome 76 ezek mellett a progresszív webes appok (röviden PWA alkalmazások) egyszerűbb telepítését és kezelését ígéri desktop környezetekben. Ezek praktikusan olyan webes technológiákat alkalmazó programok, amelyek azonban applikációkra emlékeztető módon működnek, annak előnyeivel és néháhy hátránával együtt. A Chrome-frissítés leírásában szó van összesen 43 darab biztonsági hibajavításról is, amelyekről részletesebben a Google Chrome Releases blogján lehet olvasni.

Közösség & HR

Egy MI fogja elmagyarázni, hogy mit érdemes tudni a műalkotásokról

Vagy legalábbis arról, hogy hova tartoznak és mire hasonlítanak. Az új fejlesztésnek azonban sokkal fontosabb felhasználásai is lehetnek, például a deepfake hamisítványok kiszűrésében.
 
Már Budapesten is van olyan előadás, amit wifihálózat és mobiltelefon segítségével tettek interaktívvá.

a melléklet támogatója a TP-Link Magyarország

Nem általában a távmunkáé, hanem a mostani tipikus távmunka-helyzeteké. A szervezetek arra nem voltak felkészülve, hogy mindenki otthonról dolgozik.

Alapjaiban kell megújítani a biztonságról kialakított felfogásunkat

Tavaly január végétől megszűnt a Java SE 8 ingyenes frissítése, és a Java SE 11 sem használható ingyenesen üzleti célra. Tanácsok azoknak, akik még nem találtak megoldást. Hegedüs Tamás (IPR-Insights) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2020 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.