Elsőként a Wall Street Journal számolt be róla, hogy az OpenAI birtokában van egy olyan, teljesen kész állapotban lévő megoldásnak, amellyel nagy biztonsággal le lehetne buktatni például azokat a diákokat, akik a cég által fejlesztett generatív algoritmussal, a ChatGPT-vel dobatják össze a leadandójukat.
Az MI-fejlesztések egyik legfontosabb fellegvárában a pénzügyi lap értesüléseit megerősítették, ám a TechCrunch érdeklődésére azt is megindokolták, egyelőre miért nem teszik elérhetővé az ellenőrző eszközt.
Megfontolás tárgyát képezi
A Wall Street Journal exkluzív értesülései alapján a megoldás kapcsán nincs belső egyetértés, ami miatt egyelőre a fiókban áll a kész alkalmazás. Az OpenAI a cikk után frissítette egy még májusban publikált témával foglalkozó blogbejegyzését. Eszerint a cég mérnőkei valóban kifejlesztettek egy szövegeket digitális vízjelekkel ellátó módszert, "amelyet továbbra is figyelembe veszünk, miközben alternatívákat kutatunk".
A módszer bizonyos helyzetekben "nagy pontosságúnak bizonyult", ám problémaként merült fel, hogy viszonylag könnyű megzavarni a működését (például más nyelvre fordítással, egy másik chatbot általi újrafogalmazással stb.).
Egy teljesen más nézőpontból vizsgálva a kérdést pedig attól tartanak az OpenAI-nál, hogy egy ilyen ellenőrző eszköz széles körű használta negatív hatással lehet bizonyos csoportokra. Utóbbiak között említik az angolt nem anyanyelvi szinten beszélőket, akiknek nagy segítséget jelent az, ha a mesterséges intelligencia kicsit rendbe rakja a mondataikat. Őket például elrettentheti ettől az egyáltalán nem káros gyakorlattól egy könnyen elérhető ellenőrző funkció.
A TechCrunch kérdésére a vállalat szóvivője elmondta, hogy a szövegek eredetiségének kérdéséhez nagy körültekintéssel közelítenek "a szövegek bonyolultsága és az OpenAI-n túli szélesebb ökoszisztémára gyakorolt valószínű hatása miatt".
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak