Folyik a nagyhatalmak versenyfutása a mesterséges intelligencia terén. Egy tanulmány szerint azonban egyelőre nagyobb a várakozás, mint a fejlesztéssekkel nyerhető valós előny.

Kína és az Egyesült Államok is gőzerővel dolgozik azon, hogy a mesterséges intelligenciát (MI) a hadi potenciálja növelésének szolgálatába állítsa. Egy tanulmány szerint azonban a várakozások túlzónak tűnnek. A Georgetown Egyetem három kutatója megvizsgálta, hogyan áll a nagyhatalmi vetélkedés, és kinél van az előny.

Az MI mint a fegyverkezési verseny egyik fontos terepe régóta terítéken van. Erről szól a hatalmas adatbázisok építése éppúgy, mint a szuperszámítógép-verseny.

A többtől még nem lesz valaki erősebb

A kutatók megvizsgálták azt is, hogy Kína, amely hatalmas adatkészlet fölött rendelkezik, és szinte korlátlanul gyűjthet személyes, vállalati és kereskedelmi adatokat, egyértelműen előnyben van-e a világ más hatalmaihoz, például az USA-hoz képest. Ha az adat a MI korszakának az olaja, akkor Kína ennek a világnak a Szaúd-Arábiája – idézik a szerzők egy szakértő megállapítását.

A tanulmányuk szerint azonban a képlet nem ennyire egyszerű. Annak meghatározásához, hogy melyik ország van ezen a területen előnyben, közel sem elegendő, ha megnézzük, melyik hatalomnak áll rendelkezésére több nyers adat. A pontosabb képhez meg kell vizsgálni az adatok lehetséges alkalmazási területeit – jelen esetben azt, hogy milyen katonai célokra használhatók.

Éppen ezért fontosabb például, hogy melyik országban halad gyorsabban az egyes alkalmazási területek adatainak átfogó digitális tárolása, tisztítása, címkézése és optimalizálása a gépi tanulási algoritmus tanításához. Az ilyen jó minőségű és pontos adatkészletekkel lehet aztán prototípusokat előállítani, amiket már egyszerűbb lesz valós alkalmazásokká konvertálni.

Kína ebből a szempontból viszont nincs előnyben. Bár az állam számára szinte korlátlanul rendelkezésre állnak a civil szférából gyűjtött adatok, azok katonai MI-fejlesztéseknél kevésbé relevánsak. A katonai MI-alkalmazások adatigénye ugyanis erősen környezetspecifikus (ami nagyon sok civil MI-fejlesztésre is igaz persze), így hiába áll rendelkezésre számolatlanul például önvezető járművekből szerzett információ, azoknak egy jelentős részével a katonai fejlesztések (például a harckocsik irányítása a harctéren) semmit sem tudnak kezdeni.

A big datával kezdődött...

Kína az évtized közepe óta erősen koncentrál az adattudományokra, beleértve a big datát és az MI-t is. Ennek szellemében módszeresen hozza létre az egyes szektorok hatalmas adatgyűjteményeit. Az amerikaiak ebben némileg lemaradtak, a hadseregnek ugyan van MI-stratégiája, de például annak kulcsfontosságú eleme, a hányatott sorsú JEDI projekt sem indulhatott be, mivel a közbeszerzési tenderen vesztes Amazonnak sikerült megakasztania a folyamatot.

Ezzel együtt sem lehet azt mondani, hogy jelen pillanatban bármelyik nagyhatalom előnyben lenne az MI hadászati alkalmazásában, bár részsikerek kétségtelenül vannak. A Pentagon például azon dolgozik, hogy már jövőre egymásnak ereszthessenek MI-vezérelte drónokat és profi vadászpilótákat, de kísérleteznek a kézifegyverek hatékonyságának javításával és az idegen-barát felismerő rendszerek MI-vel történő felokosításával is.

Mindezzel együtt ma nem látható, hogy bármelyik nagyhatalom szemmel látható katonai előnyökre tett volna szert az MI-vel kapcsolatban. Míg Kínának kétségtelenül sok lehetőséget adhat, hogy hatalmas adattömegen ül, egy sor olyan új technológia készülődik, amely kisebb tanuló adatbázisokkal is képes hatékony MI-t fejleszteni.

Piaci hírek

Már nem minden arany, ami MI?

Egy indiai startupprogram finoman jelzi: nem elég "nagyobbat" mondani, hanem érdemes valami eredetivel, ám perspektivikussal előállni.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.