A logikai csipek iránti kereslet tartósan alacsony lesz, ami igencsak rossz Európa egyik legértékesebb technológiai vállalatának, az ASML-nek.
Hirdetés
 

Nem Európában vannak a világ legértékesebb technológiai vállalatai. Van azonban egy, amely viszonylag kis mérete ellenére a technológiai ipar teljes ökoszisztémájára hatást gyakorol: a holland ASML. Ez a kiemelt szerep egyszerre áldás – a legfejlettebb gyártóberendezéseket csak tőlük lehet megvenni –, de átok is, mert a piac minden rezdülésüket kiemelten figyeli, és gyakran kerülnek a politika célkeresztjébe.

A cég a héten bejelentette, hogy visszavette 2025-re vonatkozó értékesítési és rendelési előrejelzéseit. A menedzsment szerint a félvezetőpiac egyes szegmenseiben tartósan gyenge marad a kereslet, és ennek ellensúlyozására az önmagában kevés lesz, hogy a mesterségesintelligencia-rendszerekhez használt csipek iránti kereslet folyamatosan nő. Christophe Fouquet vezérigazgató (a fenti képen) úgy látja, hogy a logikai csipeket gyártó cégek inkább halasztják az új megrendeléseiket, a memóriacsip-gyártók pedig csökkentetik a beruházási-bővítési terveiket. Ennek hatására a 2025-ös pénzügyi évben a vállalat nettó árbevétele 30-35 milliárd euró közötti tartományban lesz (a korábbi előrejelzésben a 35 milliárd volt az alsó határérték).

A tőzsde azonnal reagált: az árfolyam egy napon belül 767 euró közeléből 632 euró környékére esett. A Reuters szerint 1998 óta ez volt az egy napon belüli legnagyobb esése a vállalat papírjainak. Az árfolyam egyébként július elején volt a csúcson, akkor 1000 euró fölött is járt.

A cég most közzétett negyedéves eredménye egyébként jobb lett, mint az elemzők várták. A nettó bevétele 7,5 milliárd euró, a profit pedig 2,1 milliárd euró. A rendelésállomány azonban elmaradt a várakozásoktól. Az eredmények érdekessége, hogy a kínai bevételek csúcsot döntöttek: a teljes forgalom 47 százalékát adták.

Az Intel gyengélkedése is sújtja

Jelenleg az ASML piaci értéke 252 milliárd euró (összehasonlításként: az SAP, amely idén emelkedőben van, jelenleg 260 milliárd euró). Ügyfele a félvezetőpiac minden jelentős szereplője a TSMC-től kezdve az Intelen és a Samsung át a Micronig és az SK Hynixig.

Ez azonban azt is jelenti, hogy rajta is csattan, ha egy nagy partnerénél baj van. Amikor például az Intel augusztusban egyértelművé tette, hogy nem tud annyit beruházni, amennyit eredetileg szeretett volna, azonnal gyengült az ASML árfolyama.

A gyengülést az sem tudja ellensúlyozni, hogy közben a világ legnagyobb szerződéses gyártója, a TSMC szárnyal, és a jövőt is optimistán látja. A menedzsment a kereslet egészséges növekedésével számol, de az előrejelzések szerint a folyó pénzügyi évben is közel 30 százalékkal fog nőni a bevétel, amiben már bőven 10 százalék fölött lesz a mesterséges intelligenciához gyártott csipek részesedése.

(Fotó: ASML)

Piaci hírek

Az emberek nevelésénél gazdaságosabb az MI tanítása az OpenAI vezére szerint

Megnyugtató, hogy igazi humanisták próbálják lezavarni a következő technológiai forradalmat.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.