Kínában lassanként helyreáll a rend, így ismét beindulhat az iPhone-ok zavartalan gyártása – írja a Reuters, ám az nagy kérdés, hogy vevő is lesz-e a készülékekre. És ráadásul nem csak a mostani modellek sorsa kérdéses, hanem az ősszel várható új, 5G-s szériáé is.
A beszállítók bizonytalanok
A Reutersnek az Apple egyik legnagyobb összeszerelő partnerének magas rangú vezetője azt nyilatkozta – persze név nélkül –, hogy az idei első negyedévben az Apple eleve 18 százalékkal kevesebb készüléket rendelt tőlük mint a múlt év azonos időszakában. Ez a bizonyos partner ráadásul el is halasztotta az elvileg ősszel érkező 5G-s iPhone-ok gyártósorának felépítését, bár még mindig elképzelhetőnek tartják, hogy azok összeszerelése az eredeti ütemterv szerint indul.
Az egyik legfontosabb kijelzőszállító partner, amely Vietnámban is gyárt, szintén a gyártási volumen csökkenésére számít. Az eredeti terv szerint 70 millió iPhone-kijelzőt szállított volna idén az Apple-nek, de most a volumen 17 százalékos csökkenését tervezik, és persze ez elbocsátásokkal is jár majd. Ugyanekkora iPhone-gyártási volumencsökkenést jósol egy ázsiai technológiai elemző cég, a Fubon Research. Szerintük a tavalyi első negyedév 41 millió telefonjával szemben idén csak 35 milliót ad el az Apple.
Az értesüléseket az Apple nem kommentálta a Reutersnek, ám az elég beszédes, hogy visszavonta az első negyedévre vonatkozó értékesítési előrejelzéseit. Bár ettől még az 5G-s telefonok sorsa igencsak érdekes lehet nemcsak a beszállítók és összeszerelő partnerek, hanem az Apple jövője szempontjából is.
Kína már működik, ám más nem
Elemzők úgy vélik, a nagy felvevőpiacok – mindenekelőtt az USA és Európa – valamikor a második negyedév végére juthatnak el a mélypontra, és onnan lassan indulhat meg a kilábalás.
Az USA-ban a felmérések is a vásárlók bizonytalanságát jelzik. A Reuters idézi a Civis Analytics anyagát, amely szerint, ha a helyzet súlyosbodik, az erősen visszavetheti a konzumer elektronikai eszközök – és bennük az okostelefonok – piacát.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak