Persze csak azoknál a projekteknél, melyeknél ezt a fejlesztők nem tudják megtenni. Tavaly már volt egy sikeres pilot.

Három éve egy meglehetősen komoly biztonsági rést az OpenSSL-ben. A Heartbleed néven ismertté vált biztonsági résnek komoly hatása volt a biztonságról alkotott felfogásunkra. A hiba, amely kiterjedtsége miatt szinte mindenkit érintett, elindított olyan folyamatot, amely hosszabb távon pozitívan befolyásolhatja a nyílt forráskódú fejlesztések megítélését.

Hibavadászok EU-támogatással

Az EU az OpenSSL-probléma hatására indított egy kísérleti programot, hogy javítson azoknak a nyílt forráskódú szoftvereknek a biztonságán, melyeket például állami szervek, közintézmények használnak, illetve nagyon sok felhasználó gépén megtalálhatók. Az EU az Európai Bizottság mellett működő Informatikai Főigazgatóság (DIGIT – Directorate-General for Informatics) felügyelete alatt működő FOSSA (Free and Open Source Software Auditing) keretében kísérletképpen két széles körben használt programra, a Apache HTTP Server Core-ra és KeePass jelszókezelőre hirdetett bug bounty programot. A tavaly lezárult, 1 millió eurós projekt annyira sikeresnek bizonyult, hogy az Európai Parlament az idei évre megduplázta az összeget.

Az induló pénz csak részben ment a kódellenőrzés támogatására. Sokat költöttek egy szoftverleltár létrehozására a legelterjedtebb nyílt forráskódú alkalmazásokból, valamint a módszertan és a keretrendszer kidolgozására is.

Az első kedvezményezett a VLC Player

Összességében az EU teljes költségvetéséhez viszonyítva szabad szemmel alig látható az a 2 millió euró, amely az idén elmegy a hibavadászat kiterjesztésére. Ráadásul ennek csak töredékét fordítják a hibavadász etikus hackerek díjazására. A bug bounty programok összefogására alkalmas keretrendszerre egyébként a nyáron írtak ki egy 60 ezer eurós nyílt közbeszerzési pályázatot.

A napokban megszületett az első döntés is, hogy melynek kedvezményezettje a VLC Media Player. A népszerű médialejátszó és program minden szempontból megfelel a követelményeknek: nyílt forráskódú, ingyenes, széles körben elterjedt – és fejlesztőinek nincs kellő erőforrása arra, hogy erős tesztelői háttérrel biztosítsák a program biztonsági réseinek mielőbbi feltárását.

Az egyes hibákért 100 és 3000 euró közötti összeget fizetnek. A hibavadász program kereteit biztosító HackerOne oldalán (ott egyébként dollárban szerepelnek a hibákért járó díjak) a részletes leírás szerint egy kritikus sebezhetőség díjazása 2000 dollárról indul. A hibavadászoknak a az ilyen programokban szokásos feltételeket el kell fogadniuk, például azt, hogy egy adott hibáért csak az első beküldő kap pénzt.

Biztonság

A Samsung szembemegy a világtrenddel: vezetőknek jön a hatnapos munkahét

Annyira gyenge eredményeket produkált tavaly a dél-koreai vállalat, hogy a vezetőknek át kellett állniuk vészhelyzeti működésre.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.