Az Európai Unió törvényhozói csütörtökön megállapodtak a bitcoin és más kriptovaluták tranzakcióira vonatkozó szigorítások feltételeiről, miután az Európai Parlament két illetékes bizottsága is megszavazta a pártok közötti kompromisszumokat. Az Európai Bizottsága által tavaly előterjesztett javaslat értelmében az érintett szolgáltatóknak, így például a kriptotőzsdéknek információkat kell kérniük, tárolniuk és benyújtaniuk az átutalások szereplőiról, ami megkönnyítené a gyanús tranzakciók azonosítását és bejelentését, a digitális eszközök befagyasztását vagy a magas kockázatú tranzakciók visszaszorítását.
Az EB eredeti javaslata még az 1000 eurós vagy annál nagyobb értékű átutalásokra vonatkoznának, de a mostani megállapodás értelmében már nem határoznának meg ilyen alsó küszöböt. A Reuters beszámolója ezzel kapcsolatban a parlamenti előkészítést irányító, spanyol zöld párti képviselőt idézi, aki szerint ez összhangba hozza a tervezetet a nemzetközi Pénzügyi Akciócsoport (Financial Action Task Force) szabályaival: a kormányközi szervezet szerint a szabályozás kijátszható lenne korlátlan számú, kis értékű átutalással, amelyek egyébként önmagukban is kapcsolódhatnak valamilyen bűncselekményhez.
Készül a nemzetközi keretrendszer is
A bizottságok a hírügynökség jelentése szerint megállapodtak a magánszemélyek kriptotárcákira vonatkozó új rendelkezésekről is, ezen kívül támogatták a magas kockázatú vagy nem megfelelően működő kriptoeszköz-szolgáltatók uniós listájának létrehozását. A Coinbase kriptotőzsde a készülő szabályozás kapcsán máris az innovációt megfojtó lépésekre figyelmeztetett, hozzátéve, hogy a hagyományos készpénz a mai napig messze a pénzügyi bűnözés legnépszerűbb eszköze.
A 2,1 billió dollárosra becsült kriptovaluta-szegmens szabályozása ettől függetlenül világszerte elég foghíjasnak mondható, a vele kapcsolatos aggodalmak pedig nem csak a bűnözésről, hanem általában a pénzügyi stabilitás megbillentéséről szólnak. Főleg ez utóbbi hozta mozgásba a politikai döntéshozókat is, hami az EU esetében most már a törvény véglegesítését jelenti a tagállamok és a parlament által. A Reuters ezzel párhuzamosan a japán jegybank egyik vezetőjére hivatkozva arról is ír, hogy a G7-es döntéshozóknak az orosz-ukrán háború miatt kell felgyorsítaniuk egy közös keretrendszer létrehozását, elkerülve, hogy a a kriptovalutákat kiskapunak használják az Oroszország elleni szankciók kijátszásra.
Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?
A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió.
CIO KUTATÁS
AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE
Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?
Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!
Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak