Új tanszéket hoztak létre az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen a Bosch támogatásával, amely többek között a robotikával és önvezetéssel kapcsolatos mesterséges intelligencia területét fedi le.

Megnyitották Magyarország első mesterséges intelligencia ipari tanszékét. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) és a Bosch Csoport együttműködésében felálló tanszék tevékenysége az önvezetéstől az ipari robotikáig széles területet fed le. Az új tanszék kutatásai kiterjednek többek között a gépi látásra és az emberi agyműködést leképező rendszerekre is. A tanszék alapításának célja, hogy modern, az iparral szerves kapcsolatban lévő kutatási központ és tudásbázis jöjjön létre, fogalmaz az egyetem közleménye.

Az ELTE-Bosch Mesterséges Intelligencia tanszéke gyakornoki, ösztöndíj- és doktori programokkal várja hallgatóit. Az egyik fókuszterület a német vállalat és az egyetem együttműködésében a 4. és 5. szintű önvezetést támogató rendszerek fejlesztése lesz. (Ezen a szinten a gépi intelligencia emberi beavatkozás és közvetlen felügyelet nélkül átveheti a járművek irányítását.)

A tanszék tereit is közösen alakították ki

A Bosch a tanszék fizikai terének kialakításában és felszerelésében is aktívan közreműködött. Az egyetem lágymányosi campusán új típusú egyetemi tér, modern kutatási környezet jön létre. A tanszék mintegy négyszáz négyzetméteres területén oktatásra alkalmas tereket, rugalmasan használható kutatói munkaállomásokat, kollaborációs tereket, workshop szobát, könyvárat is kialakítottak. A cél az volt, hogy a legtöbb funkció egy helyen és könnyen elérhető legyen.

Horváth Zoltán, az ELTE Informatikai Karának dékánja win-win-win szituációról beszélt a tanszék ünnepélyes megnyitóján. Mint mondta, olyan nyitott együttműködési modellt alakítottak ki a Bosch Csoporttal, amely mind a két együttműködő fél, mind az egész magyar gazdaság számára előnyös. Az egyetem valós kutatási problémákkal foglalkozhat, és azonnali visszacsatolást kap. Ez a programba beszálló további piaci cégek oldalán javuló versenyképességet eredményez, és összességében pozitívan hat az egész magyar gazdaságra.

A Bosch Csoport magyarországi vezetője, Dr. Szászi István szerint a tanszék hozzájárul, hogy az országban működő iparvállalatok magasabb hozzáadott értékű termékeket állíthassanak elő a globális ellátási láncokban.

A megnyitón Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a humboldi modellről beszélt, ami szerinte az egyetemek és az ipar szoros együttműködésére épül. Ennek jele, példálózott a miniszter, hogy a nyitó ünnepséget a tanszék üzletfejlesztésért felelős vezetője moderálja. Egy tudományegyetemen korában ilyen pozíció elképzelhetetlen lett volna, mondta Palkovics.

A tanszék munkája kapcsolódik a Mesterséges Intelligencia Szövetség működéséhez, illeszkedik a több száz cég tevékenységét összefogó platform programjához, például a hazai szuperszámítógép-park fejlesztéséhez. (Palkovics példaként a folyamatban lévő debreceni HPC-fejlesztéseket emelte ki.)

Piaci hírek

Bug bounty programot hirdetett a legaktívabb hekkercsoport

Nem ismert sérülékenységek felfedezéséért általában az érintett cégek szoktak fizetni biztonsági szakembereknek. Ebben az esetben viszont egy bűnözői csoport ajánlott díjazást azoknak, akik hajlandók velük együttműködni.
 
Éltek már vissza a bankkártyaadataival? Ha nem, akkor azt nagy valószínűséggel egy csalásfelderítő rendszernek köszönheti.

a melléklet támogatója a Balasys

A Világgazdasági Fórum figyelmeztetése szerint jelentős szakadék tátong a C-szintű vezetők és az információbiztonságért felelős részlegek helyzetértékelése között.

A járvány üzleti vezetőt csinált a CIO-kból

Az EU Tanácsa szerint összeegyeztethető a backdoor és a biztonság. Az ötlet alapjaiban hibás. Pfeiffer Szilárd fejlesztő, IT-biztonsági szakértő írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2022 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.