Egy évre szóló kutatási programot indítanak egy "majdnem pénz" kísérleti digitális valutával, az esetleges bevezetés legnagyobb kihívásait pedig már nem technológiai, hanem gazdasági kérdésnek tartják.

Az ausztrál jegybank kedden jelentette be, hogy egy évre szóló kutatási programot indít a kormány által ellenőrzött központi banki digitális valuta (CBDC) ügyében, melynek során azt próbálja feltárni, hogy az eszköz bevezetése milyen potenciális gazdasági előnyökkel járhat. A Reserve Bank of Australia (RBA) a program során együttműködik a Digital Finance Cooperative Research Center nevű, a kormány által támogatott iparági csoporttal is, hogy azonosítsa azokat az innovatív felhasználási eseteket és üzleti modelleket, amelyeket a CBDC kibocsátása támogathat, és hogy jobb jobban megismerje annak technológiai, jogi vagy szabályozási szempontjait.

A Reuters beszámolója alapján egy korlátozott léptékű CBDC pilot kifejlesztése is szerepel a tervek között, amely az első körben zárt környezetben fog működni, és magában foglal majd egy olyan kísérleti digitális valutát is, amely azonban valós követelésre jogosít az ausztrál központi bankkal szemben. Az érdekelt iparági résztvevőket felkérik, hogy dolgozzák ki azokat a konkrét felhasználási eseteket, amelyeken keresztül bemutatnák, hogy a CBDC hogyan alkalmazható innovatív és értéknövelt fizetési vagy elszámolási szolgáltatások beindítására a lakossági és vállalati piacokon.

Kár volna már az elején teljesen lemaradni

Az RBA alelnöke szerint a projekt azért különösen fontos lépés egy potenciális ausztrál CBDC kibocsátása felé vezető úton, mert hasonló projektek náluk is és más országokban is zajlanak ugyan, de ebben az esetben egy éles kísérletről van szó. Azok a vállalkozások ugyanis, amelyeknek üzleti terveik vannak, ténylegesen érvényesíthetik a szóban forgó követeléseket a jegybank irányában, vagyis kiderül, hogy működik mindez a gyakorlatban. A programot annyiban viszont korlátozzák, hogy amikor az érintett cégek digitális valutát vásárolnak a központi banktól, azt csak az általuk benyújtott üzleti tervvel összefüggésben, zárt hurokban használhatják fel.

Jogi értelemben tehát nincs szó "pénzről", de az RBA visszafizetési garanciája mégis meghatározó szempont lesz a projektben. A bank képviselőjét az ABC News oldalán is idézik, aki szerint a CBDC már nem technológiai kérdés, hanem a lehetséges gazdasági előnyeinek minél hatékonyabb kihasználáról van szó. Ausztrália egyelőre nem törekszik élvonalbeli szerepre ezen a területen, de nem akar már az elején lemaradni, ha utóbb kiderülne, hogy ez lesz a jó irány. Azzal kapcsolatban, hogy a világon ki és hogyan áll a jegybanki digitális pénzek bevezetésével, nemrég mi is szemléztük a Statista július végi összeállítását: ebből kiderült, hogy 10 országban már túl is vannak a kibocsátáson, további 105 országban pedig kísérleteznek vele, nagyjából fele részben folytatva előrehaladott programokat.

Piaci hírek

Az Adobe beengedné magához az OpenAI technológiáját

Jönnek a videós Firefly modellre épülő eszközök a Premiere Próba, miközben a gyártó már vizsgálja a külső MI-fejlesztőkkel való partnerség lehetőségeit is.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.