Igaza lesz azoknak a jogi szakértőknek, akik gigaperek melegágyának látták az unió digitális piacokat szabályozó törvényeit. Mind a Digital Market Act (DMA), mind pedig a Digital Sevices Act (DSA) szerint a kapuőrnek (gatekeeper) minősített vállalatoknak kiemelten kell kezelniük olyan területeket, mint a jogellenes tartalmak szűrése, a felhasználók adatvédelme, az átláthatóság, szolgáltatásaik (pl. a chatprogramok) interoperabilitása, valamint a szabad versenyfeltételek biztosítása.
Az Európai Bíróság elnöke, Marc van der Woude idén tavasszal egy konferencián tartott eladásában azt jósolta, hogy az érintett big techek legfőképpen magát a kapuőr minősítést fogják támadni.
A big techek között az Amazon lesz az úttörő
Nem is kellett sokáig várni. Áprilisban hozták nyilvánosságra, hogy mely cégeket minősítettek a DSA hatálya alá tartozó kapuőrnek. A 19 cég közül az Amazon a második, amely perre megy a minősítés miatt. Az első ugyanis a Zalando volt. A német online kereskedő cég, az egyetlen európai, amely megkapta ezt a minősítést, azért fordult a luxemburgi bírósághoz, mert hiába van 45 millió felhasználója, a bevételeinek jelentős részét a kiskereskedelmi üzletágából szerzi, ami szerinte nem esik a DSA hatálya alá.
Az Amazon indoka más, bár részben kapcsolódik a német cégéhez. A DSA feladata az, hogy kezelje az olyan nagyon nagy cégek jelentette rendszerkockázatokat, amelyek információt terjesztenek, és elsődleges bevételük a reklámpiacról származik. Ennek pedig az Amazon nem felel meg, írdézi a vállalatot a Financial Times. A beadvány azzal is érvel, hogy az Amazon egyetlen EU-s tagállamban sem számít a legnagyobb kiskereskedőnek. Ráadásul minősítése diszkriminatív is, hiszen nagyobb riválisait nem minősítették kapuőrnek. A vállalat szóvivője még a szokásos burkolt fenyegetést is hozzátette mindehhez: az adminisztratív kötelezettségek terheit miatt az uniós fogyasztók fognak rosszul járni.
Az Európai Bizottság áll elébe a pernek, és kész megvédeni igazát az Európai Unió bírósága előtt. A DSA hatálya ugyanis világos, nyilatkozta az EB szóvivője.
A törvény egyébként augusztus 25-étől lesz hatályos. Az Európai Bíróságra addig még bőven érkezhetnek beadványok.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak