A bíróságok és a büntetés-végrehajtási intézetek sok helyen már használják is a 3 milliárd uniós forintból fejlesztett VIKI rendszert.
Hirdetés
 

Év végére teljes egészében átadják a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) és a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) által fejlesztett 215 végpontos országos videokonferencia-rendszert – jelentette be Dömötör Csaba, a NISZ projektmenedzsment igazgatója. Mint korábban írtuk, a rendszer a bíróságokat, a kormányhivatalokat és a büntetés-végrehajtási intézeteket köti össze, hogy a tervek szerint hatékonyabbá, rugalmasabbá és olcsóbbá tegye a nyomozó hatóságok és a bíróságok munkáját, valamint bizonyos elektronikus közigazgatási folyamatokat.

A projekt a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-Fejlesztési Operatív Program keretében valós meg 3 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból. Dömötör szerint az összeg jelentősebb részét, mintegy négyötödét fordították az eszközök beszerzésére (hardver és szoftver), a többit pedig a rendszerintegrációra.

Rugalmasan bővíthető rendszert akartak

Mint azt Dömötör elmondta, olyan skálázható és interoperabilitást biztosító rendszer – lényegében egy videokommunikációs platform – kiépítése volt a cél, amelybe később más végpontokat is be tudnak kapcsolni, például akár Skype for Business-szel is lehessen a más végpontokat felhívni.

Jelenleg a rendszer elsősorban távmeghallgatásra használható, akár védett tanúk esetében is – a tanúvédelmi program ezzel a módszerrel lényegesen hatékonyabbá tehető. Utóbbira a 215 végpontból 133 alkalmas erre, 72 van a bíróságokon, 39 a büntetés végrehajtási intézeteknél, 18 található a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalnál, valamint van négy gyorsan telepíthető mobilvégpont is. A rendszer videokonferenciára és pont-pont közötti videohívásokra egyaránt alkalmas.

A georediundáns központi vezérlőegységet a kormányzati adatközpontban alakították ki, ezt 180 virtuális szerver szolgálja ki, ami Dömötör szerint jó időre elegendő kapacitást biztosít. A kommunikáció biztonságát két elem is garantálja: egyrészt a végponti titkosítás, másrészt az, hogy a teljes kommunikáció a zárt rendszerben, a Nemzeti Távközlési Gerinchálózaton megy.

Egy telefonkönyv-funkció, valamint ehhez kapcsolódva egy erőforrás-foglalási rendszer segíti a távmegbeszélések, videokonferenciák és távmeghallgatások megszervezését, Emellett támogatja a központi felvételrögzítést és az online közvetítést is.

Mindegyik végponton kialakítottak speciális tárgyalókat és meghallgató helyiségeket, Emellett a mobil végpontokkal bármely helyszín alkalmassá tehető erre, ha valamilyen speciális igény merül fel. A végpontokat sztenderdizálták is a helyiségek méretének és funkciójának függvényében.

Nem csak bírósági tárgyalásokra alkalmassá

Egy bírósági tárgyalóteremben, amely jellemzően a legbonyolultabb helyszín ebből a szempontból, egy teremkamera közvetíti a helyszínen jelen lévő valamennyi résztvevő képét. Egy másik kamera dedikáltan csak a bíró(k)at, illetve a bírósági titkárt közvetíti. A bírói pulpitus mögött lévő harmadik kamera a vád és védelem, illetve al- és felperes képviselőit, valamint a helyben lévő kihallgatottat és a tanút mutatja – ez utóbbinak előre beállítják a pozícióját és a látószögét. Végül a pulpitusra is került egy dokumentumkamera. A tárgyalás minden megszólaló résztvevője kap saját mikrofont (összesen nyolc áll rendelkezésre). A tárgyalásba távolról bekapcsolódókat két nagy méretű monitor mutatja (lásd az alábbi vázlatot).

Így épül fel egy védett tanú meghallgatására is alkalmas tárgyalóterem videokonferencia-rendszere


A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága munkatársa, Veszeli Dániel alezredes, a Központi Szállítási és Nyilvántartási Főosztály megbízott vezetője, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez a rendszer nem kizárólag a bíróságok számára használható. Ha például egy család több tagja tölti börtönbüntetését egy időben, akkor számukra ezen keresztül biztosítható a kapcsolattartás. Ettől komoly megtakírításokat remélnek a személyszállítási kiadásokban. Emellett a bíróságok kapcsolattartását is segíti, akár határon átnyúlva is.

Bár a rendszer üzemkész, még folynak a mérések és finomhangolások, így az év végig lezárul a projekt – mondta Dömötör  Csaba.

Piaci hírek

Közel 150 nagyvállalat támogatja a Linux Foundation friss kezdeményezését

Első kínai szereplőként a Huawei is beállt a Google, az OpenAI, a Microsoft és más nyugati techcégek mellé, hogy a december óta működő Agentic AI Foundation keretein belül közösen dolgozzon velük az MI-ügynökök protokolljainak, eszközeinek és legjobb gyakorlatainak fejlesztésén.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.