Jönnek a videós Firefly modellre épülő eszközök a Premiere Próba, miközben a gyártó már vizsgálja a külső MI-fejlesztőkkel való partnerség lehetőségeit is.
Hirdetés
 

A munkafolyamatok további egyszerűsítését és új kreatív potenciált vár az Adobe azoktól a videós MI-eszközöktől, amelyek már az idén megjelenhetnek a televíziós és filmes iparban is széles körben használt Premiere Pro videószerkesztőben. A mesterséges intelligencián alapuló alkalmazások lehetővé teszik majd a képek kitöltését a generatív MI által előállított objektumokkal, vagy például az olyan zavaró tényezők eltávolítását, amelyeket egyébként csak aprólékos manuális munkával lehetne eltüntetni a jelenetekből.

Az új videó- és hangszerkesztő funkciók az Adobe Firefly modelljére (pontosabban annak egy következő változatára) épülnek, amit a gyártó már korábban bevezetett a Photoshop szoftverekben az állóképek szerkesztésére. Emellett a vállalat arról is beszámolt, hogy már vizsgálja a harmadik féltől származó generatív MI-modellek becsatornázását is a Premiere Próba, ami értelemszerűen még tovább bővítené a felhasználók lehetőségeit, első körben az OpenAI, illetve a Pika Labs és a Runway startupok megoldásaival.

Részletek legkorábban majd később

Az Adobe szerint ezek a kísérletek még igen korai szakaszban járnak, de fontos üzenetet jelentenek a vállalat befektetőinek is. Ahogy a Reuters beszámolója kiemeli, az Adobe részvényei az idén már elvesztették korábbi értékük nagyjából ötödrészét, mivel a piacon aggasztónak tartják, hogy a generatív MI-eszközök fejlődése veszélybe sodorja a cég legfőbb üzleti tevékenységet. Ilyen lenne az OpenAI Sora modellje is, amelynek alkalmazását már demonstrálták a Premiere Pro alatt, bár határidőket nem közöltek az elérhetőségéről.

A hírügynökség ezzel kapcsolatban az Adobe illetékes marketingvezetőjét idézi, aki szerint a vállalatnál még nem döntötték el, hogy platformjukon a harmadik féltől származó megoldások bevételeit hogyan osztanák meg a külső fejlesztőkkel. Azt mindenesetre a Premiere Pro által készített videókon és felhasználói figyelmeztetések formájában is jeleznék, ha valaki nem az Adobe "kereskedelmileg biztonságos" MI-modelljeit használja, hivatkozva saját "vezető MI-etikai irányelveikre", amelyeket ebben az esetben is érvényesítenének.

a kép forrása: adobe.com

Cloud & big data

Trump a nem létező robothadseregnek is keresztbe tett

Eddig sem volt könnyen hihető, hogy az egyre nagyobb bajban lévő Tesla már az idén ezerszám gyártja majd a humanoid robotokat, de a kínai kereskedelmi korlátozásokkal alapanyag sem feltétlenül lesz a gyártásukhoz.
 
Hirdetés

Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?

A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió.

Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.

a melléklet támogatója a One Solutions

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.