A tanácsadó és szolgáltató cég legfrissebb jelentésében öt olyan új technológiai trendet azonosított, amely ezt a korszakot jellemzi.

Hamarosan az ún. posztdigitális korba lépnek a vállalatok – állítja az Accenture egy friss jelentése. Az Accenture Technology Vision 2019 szerint ebben a korszakban egy cég sikere attól is függ, mennyire tudja alkalmazni az ügyfeleinek, munkavállalóinak és üzleti partnereinek a személyre szabott valóságot és élményt nyújtó új technológiákat.

A The Post-Digital Era is Upon Us — Are You Ready for What’s Next? című jelentés szerint a cégek fordulóponthoz érkeztek. A posztdigitális korban a digitális technológia már nem versenyelőny, hanem alapkövetelmény.

Már tudják, ismerik és alkalmazzák azokat a digitális technológiákat, melyek révén átfogó ismeretekkel rendelkeznek ügyfeleikről, ezért több lehetőségük van a fogyasztók elérésére, valamint új partnerekkel való kapcsolat építésére. A felmérés során több mint 6 600 üzleti és IT-vezetőt kérdeztek meg, és közel négyötödük (79 százalék) állította, hogy a digitális technológiák – azon belül a közösségi média, a mobiltechnológia, az analitika és a felhő – mára szerves részét képezik cége alaptechnológiáinak.

A posztdigitális világban éppen ezért már más az alapkérdés – véli Paul Daugherty, az Accenture technológiai és innovációs igazgatója. Mivel szinte minden vállalat rendelkezik a kellő digitális kompetenciával, az a kérdés, hogy mi emeli ki az adott céget a tömegből.

Az új korszak öt trendje

Az Accenture öt olyan új technológiai trendet azonosított a jelentésben, melyek segíthetik a vállalatok ebben a korszakban.

1. A DARQ hatalma. Az Accenture a DARQ-nak (Distributed ledgers, Artificial intelligence, extended Reality, Quantum computing) nevei azoknak a technológiáknak az összességét, amelyek új képességeket kínálnak, valamint teljes iparágak megújítását is lehetővé teszik.

A válaszadók 41 százaléka szerint a DARQ technológiák közül a mesterséges intelligencia gyakorolja a legnagyobb hatást szervezetükre a következő három évben. Több mint kétszer annyian tették ezt az első helyre, mint a másik három technológiát.

2. Az egyén megismerése. Kulcsfontosságú lesz az egyedi fogyasztók és egyedi lehetőségek kiaknázása. A technológiavezérelt interakciók nyomán folyamatosan erősödik a fogyasztók technológiai identitása. Éppen ezért rendkívül fontos lesz ennek az identitásnak a megértése a személyes és élményalapú kapcsolatok kiépítéséhez. A megkérdezett vezetők 83 százaléka szerint a "digitális demográfiai adatok" segítenek a még nem teljesített ügyféligények azonosításában.

3. A humán+ munkaerő. Megváltoznak a munkaerővel kapcsolatos követelmények. A "humán+ munkaerő" kifejezés azt takarja, hogy az alkalmazottak a saját készségeiken és tudásukon kívül rendelkeznek a technológia által biztosított új képességekkel is. Ez a plusz azonban csak úgy aknázható ki, ha a vállalatoknak új munkavégzési formákat alakítanak ki. A válaszadók 71 százaléka szerint egyébként a munkavállalóik már ma is érettebbek digitálisan, mint maga a szervezet.

4. Védj meg mindenkit, ezzel véded magadat is! Felértékelődik biztonság, és átalakul a tartalma. A vállalatok ugyanis az új korszakban egyre jobban függnek a velük kapcsolatban álló cégektől – kiterjedt ökoszisztémában képesek hatékonyan működni –, de ezek a kapcsolatok egyben növelik a biztonsági kockázatokat. A válaszadóknak mindössze 29 százaléka biztos abban, hogy az ökoszisztémában működő partnerei maximálisan törekednek a biztonsági szabályok betartására és a megfelelő védelem kialakítására.

5. Személyre szabott kereskedelem. Az új korszakban a vállalatok valós idejű interakcióba tudnak lépni a fogyasztókkal, és ehhez a technológia révén testre szabott és igény szerinti élmények világát tudják nyújtani. Ebben a világban minden lehetőségre úgy kell tekinteni, mint ha az egy külön piacot képviselne – állítja az Accenture elemzése. Ezzel a felmérésben részt vevő vezetők is tisztában vannak: 85 százalékuk szerint a testreszabás és a valós idejű kiszállítás integrálása lesz majd a következő jelentős versenyelőny a piacon.

"Mi mindnyájan egyéniségek vagyunk!"

A posztdigitális korban a vállalatok már nem csak új megközelítésű termékekben, szolgáltatásokban gondolkodnak. Ebben a korszakban az innovációhoz már az is hozzátartozik – fogalmaz a jelentés összefoglalója –, "hogy a vállalatok képesek legyenek kitalálni, hogyan alakíthatják az embereket körülvevő világot, és a megfelelő időben miként kínálhatják nekik termékeiket és szolgáltatásaikat".

A jelentés nem mondja ki, de ebben az új világban csak egyének vannak. Itt minden a pillanatnyi igények szerint alakul: a termékek, a szolgáltatások, sőt akár még az emberek környezete is egyre inkább testre szabottá válik. Ebben a versenyben az vállalat nyer, amely az magánélet és munka minden területén képes az egyén igényeit maximálisan kielégíteni, sőt akár átformálni az általa megélt valóságot. Egy piac helyett több olyan kisebb testre szabott piac jöhet létre, amely képes az adott pillanat elvárásaihoz igazodva működni.

És hogy milyen ez a világ a gyakorlatban? Az Accenture tanulmányának egyik példája a japán Zozotown, amely egy ügyes ötlettel tette gördülékenyebbé az online ruhavásárlást. A vásárló kap egy pöttyös elasztikus ruhát, az ún. Zozosuitot, és abban kell körbefotóznia magát a ZOZO mobil app segítségével. A képek alapján a Zozotown pontosan meghatározza a vevő méretét, így a vásárlónak csak a ruhát kell kiválasztania, a kereskedő cég már pontosan be tudja azonosítani, hogy abból milyen méretet kell házhoz szállítania.

De ebbe az irányba mutat például a Sam’s Club amerikai kiskereskedelmi cég alkalmazása is, amely gépi tanulás algoritmus segítségével az ügyfél korábbi vásárlásaiból automatikusan készít bevásárlólistát.

Piaci hírek

A Micron is megkapta az irdatlan amerikai állami támogatást

Az Intellel, a TSMC-vel és a Samsunggal együtt így már 28 milliárd dollárt osztott ki az amerikai kormányzat a hazai csipgyártó üzemek építésére és fejlesztésére.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.