Szétválasztják a drónfejlesztési és drónelhárítási területet.

Drónvédelmi technológiai társaságot alapít a 4iG Nyrt., a 4iG Csoporthoz tartozó Rotors & Cams Zrt., valamint Jászai Gellért magántőkealapja, az iG TECH, jelentette be a tőzsdei vállalat. Az RAC Antidrone autonóm repülésre képes eszközök ellen kínál légtérellenőrző és légtérvédelmi megoldásokat az ipari, a közlekedési, a védelmi és civil szférának. A cégalapításról kiadott közlemény szerint az új társaság az elérhető legmodernebb technológiák rendszerintegrátoraként, valamint hazai tudásbázison alapuló egyedi fejlesztésekkel és speciális innovációkkal szeretne megjelenni a hazai és nemzetközi piacon, mivel az alapítók arra számítanak, hogy a jövőben jelentősen növekedhetnek a piaci igények a drónok kontrollját biztosító precíziós technológiák iránt.

A RAC Antidrone Zrt. 25-25 százaléka a 4iG Nyrt. és az iG TECH Magántőkealap, 50 százaléka pedig a csoporthoz kötődő Rotors & Cams tulajdonába kerül – utóbbi cégben a 4iG 2021 januárjában szerzett kisebbségi, 24 százalékos tulajdonrészt. Az UAV (unmanned aerial vehicle) technológiák fejlesztése, az új technológiák honosítása és piacra jutása a 4iG Csoporton belül kiemelt stratégiai terület, így az új vállalat felügyelete a 4iG technológiáért felelős vezérigazgató-helyetteséhez, Blénessy Lászlóhoz tartozik, a napi operatív irányításáért pedig Szepessy Kornél, a HungaroControl korábbi vezérigazgatója felel.

"A pilóta nélküli repülőeszközök elmúlt években tapasztalt fejlődésének egyik következménye, hogy a drónok elleni védekezés mostanra önálló iparággá vált. Ezért döntöttünk a Rotors & Cams átalakításáról, amelynek eredményeként a drónelhárító rendszerekkel kapcsolatos képességeket egy új vállalatba szervezzük ki" – mondta a cégalapításról Blénessy. A Rotors & Cams jelentős tudástranszferrel támogatja az új leányvállalatot, és tovább folytatja fejlesztési, gyártási és üzemeltetési tevékenységét.

A Rotors & Cams a közelmúltban mutatta be ProTAR nevű intelligens drónját, melyet a Magyar Honvédség Modernizációs Intézete megrendelésére fejlesztett két partnerével.

Piaci hírek

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.