A Larry Page nevével fémjelzett cég például ugyan már tavaly bejelentette az utasokkal zajló tesztelést, ám erre a jelek szerint még idén sem kerülhet sor.

Három év telt el azóta, hogy először beszámoltunk a Coráról. Az elektromos meghajtású repülő szerkezettel a 2016-ben alapított Kitty Hawk elnevezésű startup állt elő, amelynek érdekessége, hogy egyik fő befektetője nem más, mint Larry Page, a Google társalapítója.

Innen nézve helikopter, onnan nézve repülő

Az akkori bemutatkozóból kiderült, hogy a jármű 900 méteres maximális magasságig emelkedve 100 kilométeres távra tud elfuvarozni maximum két utast. Repülőkhöz mérten a Cora szinte hangtalan, cserébe nem fenyeget a veszélye annak, hogy átlépi a hangsebességet, hiszen meglehetősen szerény, nagyjából 150-170 kilométer per órás teljesítménnyel hasít az égen. A gép sajátossága, hogy fel és leszálláskor úgy viselkedik, mint egy helikopter, ami nagyban megkönnyíti az indulást és a megfelelő landolási helyszín keresését.

Az utasok biztonságérzetét a tervek szerint nagyban növelheti, hogy a háromszorosan túlbiztosított technika mellett a robotpilótát bármikor leválthatja egy távolból figyelő szakképzett operátor. Az első kísérleti köröket már régen megkezdték a Corával, ám az üzleti bevezetéshez ehhez sokkal többre van szükség.

Folymatos tesztüzem

A startup 2018-ban együttműködést kötött Új-Zélanddal, hogy közösen dolgoznak a légi közlekedés megújításán. Az ország egyébként ideális terepe a próbarepüléseknek, hiszen egyrészt az ottani kormányzat elkötelezett a környezetkímélő technológiák iránt, másrészt pedig egy hatalmas régióról van szó, ahol a változatos terepviszonyok között sok helyen nem könnyű, és pláne nem gyors a hagyományos közúti közlekedés.

Egy évvel később jelentős változás állt be a felállásban, hiszen gyártó partnerként csatlakozott a Boeing, aminek köszönhetően megszületett 2019-ben a Wisk elnevezésű közös vállalkozás. A következő mérföldkövet 2020 februárja jelentette, amikor a cég bejelentette, hogy készek elindítani az új-zélandi hatóságokkal az utasokkal zajló teszteket. Erre viszont még jó sokat kell várni, ugyanis egy a héten megjelent közlemény szerint még mindig csak ott tart az ügy, hogy előkészítik a bő egy éve beharangozott munkát.

Utóbbi alapján az Airspace Integration Trials program keretében idén még csupán az implementálási fázisig juthatnak el a felek. Itt még nem jön szóba az emberek reptetése, helyette alapos adatbegyűjtés zajlik majd, hogy a légi taxik potenciális bevezetésével kapcsolatban megfelelő képet kaphassanak az érdekelt szereplők (kormányzati ügynökségek, légi irányítás, kommunikációs szolgáltatók stb.).

Langsam spazieren

Ahogy a fentiekből látszik, hiába szólnak a hírek már lassan évtizedek óta a Jetson család rajzfilmsorozatból ismert futurisztikus közlekedés eljöveteléről, ehhez még mindig elég sokat kell aludnunk. Próbálkozókból persze ettől függetlenül nincs hiány, és egyik-másik szereplőnél már egész ígéretesen alakulnak a dolgok. Legutóbb például a német Volocopterrel kapcsolatban írtuk meg, hogy a cég annyira biztos a szolgáltatása beindításában, hogy már el is kezdte az első jegyek értékesítését.

Piaci hírek

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.