Mivel kizárták őket a Google boltjából, így jobb híján megpróbálják egymást támogatva felturbózni saját alkalmazásáruházaikat.
Hirdetés
 

Bár az USA és Kína között dúló kereskedelmi háború néhány hete egy kicsit enyhült az úgynevezett első fázisú egyezmény aláírásával, ettől még egy sor korlátozás továbbra is érvényben van. Így a végső megállapodás aláírásáig például biztosan nem juthat hozzá a Huawei a Google dedikált alkalmazásaihoz és az appok tengerét tartalmazó Play Store-hoz. Bár nem minden márkát érintettek ennyire keményen a nagypolitikai csatározások, a távol-keleti márkák mégis szövetséget kötnek egymással - értesült a Reuters.

Együtt többre jutnak

A belső hírforrásokra alapozott írás szerint a Xiaomi, a Huawei, az Oppo és a Vivo azon dolgozik, hogy a nem kínai fejlesztők számára megkönnyítsék az általuk írt alkalmazások "terítését" egymás dedikált appáruházában. A szövetségnek neve is van: Global Developer Service Alliance (GDSA). Jelenleg az együttműködés apró részleteinek kimunkálása zajlik, de nagyon úgy tűnik, hogy ezzel komolyabb vetélytársat kaphat a Google.

A GDSA égisze alatt a fejlesztőknek egyetlen helyen kell majd feltölteni az alkalmazásaikat, majd azok a fenti négy márka mindegyik saját áruházban elérhetővé válnak (az Oppo és a Vivo egyébként ugyanazon cég, a BBK Electronics tulajdonában lévő márkák). Ez a lépés nyilvánvalóan megkönnyíti az appok eljuttatását azokra a készülékekre is, amelyeken már nem lehet elérni a Play Store-t, de még a Google ökoszisztémáját használó kínai márkák esetében is lehet elszívó hatása.

A platform elméletileg márciusban indult volna, de azt a Reutersnek szivárogtató források sem tudták biztosan, hogy az éppen dúló koronavírus-járvány mindezt mennyiben befolyásolja majd. A prototípus oldal viszont már működik, amely egyelőre kilenc régiót fed le, köztük olyan nagy piacokat mint India, Indonézia és Oroszország. 

A hírrel kapcsolatban egyébként ellentmondásosan nyilatkoztak az érintettek. Az Oppo, a Vivo és a Xiaomi megerősítették a GDSA létét, ám a Xiaomi szóvivője tagadta, hogy a Huawei is tagja lenne ennek az együttműködésnek - miközben pont utóbbinak lenne a legfontosabb egy ilyen szövetség. Maga a Huawei és a másik oldalról érdekelt Google nem nyilvánultak meg a témában.

Egy szankciók nélküli világban is van értelme

Az androidos gyártók készülékei még úgy is saját alkalmazásbolttal telepítve kerülnek a vásárlókhoz, hogy a telefonon elérhető a Play Store. A dedikált appáruháznak eddig leginkább Kínban volt értelme, mivel ott egyáltalán nem használható a Google boltja. A többiek egyelőre nem kényszerültek olyan drasztikus húzásra, mint a Huawei akkor, amikor tavaly új készülékét, a Mate 30-at már Play Store és natív Google alkalmazások nélkül kellett bemutatnia. Ennek ellenére egyfelől nem lehet tudni, hogy alakul a nagyhatalmi kötélhúzás, másfelől viszont ettől függetlenül lehet értelme egy olyan szövetségnek, amely életképes alternatívája lehet a Google termékének.

A márkák a GDSA égisze alatt kihasználhatják a különböző régiókban megmutatkozó ismertségi különbségeket, és egymást támogatva tudják növelni letöltésre kínált alkalmazásaik számát saját szolgáltatásukban. Bár az árazásról egyelőre nincs információ, de gyaníthatóan jobb feltételeket kínálnak majd a fejlesztőknek, mint ami a Play Store használatával jár. A nagyobb bevételi arány mellett azért is megérheti a különböző márkák áruházaiban (egyszerre) feltűnni a fejlesztőknek, mert ezeken a helyeken könnyebb rátalálni a felhasználóknak a termékükre, mint a teljesen elárasztott Play Store-ban.

Elemzők azonban az esetleges problémákra is felhívták a figyelmet. Például nagyon sok múlik majd azon, hogy ezek a különböző érdekek mentén tevékenykedő cégek miként kezelik majd a szövetséget. Az esetleges érdekellentétek és nézeteltérések ugyanis könnyen vakvágányra vihetik a papíron jól kinéző együttműködést.

Konzumer tech

Már javában készülődnünk kellene a kvantumszámítógépes támadásokra

Ebben a pillanatban még nem kell attól tartanunk, hogy kvantumszámítógépek bevetésével pillanatok alatt feltörik a titkosított fájljainkat, később azonban ez lesz a helyzet. Ebből következik, hogy többé nem alapozhatunk a feltörhetetlen titkosításra: a hekkereknek ma már elég megszerezniük az érzékeny adatokat, hogy aztán kivárják, amíg megjelennek a dekódolásra alkalmas eszközök.
 
Hirdetés

Jobb félve tárolni, mint megijedve adatot veszteni

Nem lehet elégszer kihangsúlyozni a biztonsági mentés fontosságát. Iparágtól, tevékenységtől, magán vagy privát felhasználástól független a tény: mindig készíteni kell backupot!

A hatékonyság növelésének vágya az adatok mentésének és helyreállításának világában is erőteljesen jelentkezik. Nézzük, milyen trendek bontakoznak ki idén!

a melléklet támogatója az Aruba Cloud

A VISZ éves INFOHajó rendezvényén az agilitás nagyvállalati alkalmazhatósága és tanulhatósága volt az egyik kerekasztal témája. Az ott elhangzottakat gondolta tovább Both András (Idomsoft), a kerekasztal egyik résztvevője.

Ez a nyolc technológia alakítja át a gyártást

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Az Oracle átáll a féléves verzió-életciklusra, és megszünteti az ingyenes támogatást üzleti felhasználóknak. Mire kell felkészülni? Dr. Hegedüs Tamás licencelési tanácsadó (IPR-Insights Hungary) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2020 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.