Az európai munkaerőpiaci szereplők nagyjából 40 százaléka, több mint 90 millió munkavállaló kényszerül majd arra a következő 10 évben, hogy jelentősen fejlődjön és új képességeket szerezzen aktuális feladatainak további ellátásához. Az automatizálás több mint 50 millió munkehelyet közvetlenül is veszélybe sodor és megszünéssel fenyeget, de valamilyen szintű változásra tulajdonképpen mindenkinek fel kell készülnie a technológiai átalakulás nyomán – derül ki a McKinsey június elején közzétett kutatásából.

Bár ezek a számok látszólag alátámasztják azokat a félelmeket, amelyek szerint a robotok tömegesen veszik el a munkahelyeket, a tanulmány az érem másik oldalát is bemutatja. A legfontosabb megállapítás, hogy más szektorokban ezzel párhuzamosan akkora ütemben növekszik a munkaerőigény, ami legnagyobb részt kompenzálhatja az ilyen típusú veszteségeket. Olyannyira, hogy Európa 2030-ra a McKinsey előrejelzése alapján 6 millió fős munkaerőhiánnyal lesz kénytelen szembenézni.

Nincs baj, de magától semmi sem fog megoldódni

Ez úgy lehetséges, hogy a technológia ugyan a megszűnő álláshelyek mellett futószalagon szállítja az új lehetőségeket is, ám azok betöltése egyáltalán nem kézenfekvő, hiszen megfelelő képességekre lesz hozzá szükség. Vagyis nem az a kérdés, hogy lesz-e elég munka, hanem hogy készen állunk-e, kvalifikáltak leszünk-e majd annak elvégzésére. Ahogy mára nagyon sokan megfogalmazták, a negyedik ipari forradalom abban különbözik az előzőektől, hogy az új munkahelyek elfoglalása ezúttal nem lesz lehetséges a korábbi képességekel.

Érdekesség, hogy a munkaerőhiány különösen a Londonhoz vagy Párizshoz hasonló óriásvárosokban lesz szembetűnő, ahová az új munkalehetőségek koncentrálódnak, ám ahol egyszerűen így sem él elég ember ahhoz, hogy mindet betölthesse. A McKinsey szerint az ennyire dinamikusan fejlődő régiókban az új állások kevesebb mint 60 százalékát sikerül csak betölteni a megfelelően képzett munkavállalókkal. Mindebből az is következik, hogy a szakképzésnek és az átképzésnek nagyon gyorsan az üzleti vezetők prioritásává kell válnia.
 

forrás: mckinsey.com / The future of work in Europe

A kutatás megállapítja, hogy a fenti trendeket a koronavírus-krízis kifejezetten felgyorsította, amennyiben azok a feladatok, amelyeket a járvány sebezhetővé tett, kiemelt célpontjai lettek az automatizációnak. Ilyen az ügyfélszolgálat és az értékestés, a vendéglátásban a felszolgálás, vagy sok építőipari munka. A dokumentum egyik szerzője a ZDNet kérdésére válaszolva elmondta, hogy a képzések koordinációja azért is különösen fontosak, mert a hanyatló szakmák képviselői (mondjuk a bolti pénztárosok) Európában is tipikusan a többi hanyatló szakmában igyekeznek szerencsét próbálni.

A McKinsey anyagának egyik hazai vonatkozású tanulsága, hogy a már korábban is felismert trendeknek megfelelően a leginkább a mezőgazdasági és a gyártóipari szegmens fog veszíteni a súlyából, elsősorban a szolgáltatásokkal szemben. Egész pontosan az egészségügyi és szociális területen várható a legnagyobb növekedés, amit a szakmai, tudományos és technikai szolgáltatások, illetve az oktatás követ majd. Ez egyrészt örömteli, amennyiben egyre kevesebb lesz az egyhangú, rutinszerű munka, és egyre több a változatos, akár személyes interakcióra épülő feladat. Másrészt viszont a McKinsey kutatása egy térképpel szemlélteti az egyes régiók helyzetét, amelynek ránk vonatkozó része így fest:
 

forrás: mckinsey.com / The future of work in Europe

Ahogy egyre többen megfogalmazzák, a gyártóipar többé már nem a munkahelyteremtés motorja. A feldolgozóipari konjunktúrából nem következik az ágazat növekvő munkahelyteremtő képességének növekedése, mint ahogy a technológia a mezőgazdaságban is növeli ugyan a hatékonyságot, eközben azonban csökkenti a felszívott munkaerő létszámát – sőt az új belépőktől is másféle, akár informatikai jellegű képességeket követel. Röviden: nagyon úgy néz ki, hogy kiszúr a gyerekeivel, aki gyártóipari munkásnak képzi őket.

A McKinsey tanulmányának publikus változata ezen a hivatkozáson érhető el.