Nincsen nevető harmadik: nem létezik olyan hely a világon, ahol a mobil Windows kelendő lenne.

Erős év végi eladásokat produkált az Apple az új iPhone-nak köszönhetően – és a Samsung Galaxy Note 7 akkumulátorproblémái is minden bizonnyal hozzájárultak az almás vállalat okostelefonjai iránti kereslet felpörgéséhez. Ráadásul a használt készülékek hivatalos értékesítésének beindítása is segítette a számokat a Kantar Worldpanel ComTech elemzése szerint.

Mindezek ellenére a Google platformjára alapuló készülékek továbbra is uralják a piacot. Ugyanakkor ez az általános tétel azért nem áll meg minden fontosabb piacon. A szeptember-november közötti időszakban az androidos készülékek tették ki az eladások zömét Kínában, Németországban, Franciaországban, Olaszországban és Spanyolországban, ellenben az Egyesült Államokban szinte fej-fej mellett versengett a két platform a vevők kegyeiért.

Van, ahol visszaesik az Android

2016 végén, az iPhone 7 és 7 Plus változatok megjelenése után, az almás okostelefonok az amerikai piacon történt eladások 43 százalékáért voltak felelősek. Ugyanitt, ugyanebben az időkeretben 2015-ben „csupán” az értékesítések 37 százalékát tették ki az iPhone-ok.
 


Ugyanilyen emelkedés figyelhető meg a brit piacon is: míg 2015 végén 39 százalékos részesedést tudhattak magukénak az Apple készülékei, addig 2016 azonos időszakában ez az arány 48 százalékra kúszott fel. Vagyis az iPhone és az Android a két angolszász országban gyakorlatilag egyenlő részben felosztotta maga között a piacot.

Az USA-ban az Android visszaesése már trendszerűnek tűnik, az elmúlt hat hónap folyamatos piacirészesedés-csökkenést hozott ezen a piacon. Míg a tavalyelőtti ünnepi időszakban még 60 százalékos részaránnyal bírt a zöld robotra alapuló okostelefonok eladása, addig 2016-ban ez visszaesett 55 százalékra.

Android = Samsung?

Sokan azonosítják a Google platformját a dél-koreaiak okostelefon márkájával, és ezen az általánosításon nem segít az sem, hogy a Samsung Galaxy készülékeinek eladása gyakorlatilag az iPhone-okkal van párban. A Samsung Galaxy S7 és S7 Edge modellek közel ugyanakkora mennyiségben találtak gazdára a mögöttünk álló ünnepi időszakban, mint az iPhone 7, 7 Plus és 6S készülékek. Előbbiek a teljes eladások 29 százalékáért feleltek, az Apple termékei pedig az eladások 31 százalékát adták.

Más a helyzet Kínában, ahol a piacvezető pozíciót éppen most készül átvenni a Huawei – a távol-keleti gyártó mobil kommunikációs eszközei adták az eladások 25 százalékát a fent említett három hónapos időszak alatt. Ezzel egyébként az Android 80 százalékos dominanciát tudhat magának a rizs hazájában, 20 százalék alá tuszkolva vissza a Steve Jobs alapította vállalat okostelefonjait.
 


Eközben a mobil Windows részesedése egészen marginálissá vált. A kulcspiacokon mindenhol visszaesett, ami nem meglepő annak tükrében, hogy már augusztusban megírtuk: a BlackBerry és a Windows Phone az összesített eladásoknak mindössze 7 ezrelékét (!) tudhatja magáénak.

„Továbbra is jelen akarunk lenni az okostelefonpiacon, de nem abban a formában, ahogyan azt napjaink piacvezetői diktálják, hanem egyedi formában, hogy elhozzuk a végső mobileszközt a felhasználók számára. Bizonyos dolgokat abbahagytunk, más dolgokat elkezdtünk azért, hogy felhasználók egy konkrét csoportjára fókuszálhassunk, és őket a lehető legjobban kiszolgáljuk” – utalt Satya Nadella a Nokia örökség levetésére pár hónapja. Azóta is kíváncsian várjuk, mi történik mobil téren a Microsofttal.

Mobilitás

Eredményeket és nem leépítést várnak az MI-től a vezérigazgatók

Egy friss felmérésből kiderül az is, hogy a nagyvállalatok vezetői már új normálisként tekintenek a bizonytalanságokkal teli gazdasági és politkai környezetre, és ennek megfelelően alakítják cégük stratégiáját.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.