Most lett 35 éves a Windows márka, az ikonikus Windows 95 pedig éppen 25 évvel ezelőtt jelent meg.

A Micrsoft hétfői közleményében hívta fel rá a figyelmet, hogy egyszerre lett 35 éves a Windows operációs rendszer, 25 éves a Windows 95, és ugyancsak ebben az évben, márciusban érte el az aktív felhasználók száma a havi 1 milliárdot. A Windows 1.0 harmincöt évvel ezelőtt, 1985 novemberében, összesen öt darab 5,25 hüvelykes floppylemezen jelent meg. A rendszer grafikus felülete mai szemmel kezdetleges volt, az ablakok sem voltak képesek átfedni egymást, de kisebb korlátokkal már lehetővé tette a programok párhuzamos futtatását vagy a feladatok közti váltást.

Az MS-DOS utódjának tekinthető rendszer 256 KB RAM-ot igényelt, néhány segédprogrammal és egy egyszerű szövegszerkesztővel együtt érkezett, de a csomagból még olyan alapszintű eszközök is hiányoztak, mint mondjuk a számológép, megjelenését pedig jelentősen behatárolták az akkor elérhető grafikus megoldások. A Microsoft a Windows 1.0 támogatást 2001. december 31-én szüntette meg, ezzel pedig a mai napig a leghosszabb ideig támogatott operációs rendszernek számít.

Az elsősorban a DOS operációs rendszert grafikus felülettel kiegészítő Windows 1.x, 2.x, 3.x után a Windows 95 jelentette a következő lényeges lépést: itt vezették be az olyan, máig használt elemeket, mint a Start gomb, a Start menü vagy a Tálca, és vele együtt jelent meg az Internet Explorer is. Az operációs rendszer még mindig DOS-alapú volt, de már 4 MB RAM, 50 MB lemezterület vagy VGA grafika is szerepelt a minimális rendszerkövetelmények között.

Ma már minden a Windows 10-ről szól

A Windows 95 utódai a Windows 98 és a Windows ME voltak, majd a Windows XP tett végül pontot a Windows 9.x sorozatra. A Windows korábbi dominanciájára jellemző az úgynevezett böngészőháború és az ahhoz kapcsolódó trösztellenes perek, amelyek formailag Európában és az Egyesült Államokban is az azóta már visszavonultatott Internet Explorer böngészőről szóltak, de a versenyszabályok megsértéséhez a Microsoft operációs rendszerének elsöprő fölénye adta az alapot, sőt a monopólium versenyellenes felhasználásának vádja az ezredfordulón azzal fenyegette a Microsoftot, hogy a bíróság fogja kikényszeríteni a cég feldarabolását.

A sikertörténet az olyan hasraeséseket is elbírta, mint az ME, vagy a későbbi Windows 8.x: a Windows XP például ma is a világszerte használt több mint 2 milliárd PC 1 százalékán működik, nem beszélve a különféle célgépekre telepített változatokról – annak ellenre, hogy utolsó stabil verziója 12 évvel ezelőtt jelent meg, és már a meghosszabbított terméktámogatás is több mint 6 éve végetért.

Hasonlóan népszerű volt és ugyancsak alaposan "beragadt" a Windows 7, ami idén januárban megszüntetett támogatásakor még mindig 440 millió gépen futhatott. A 2015-ben kiadott Windows csak 10 tavaly szeptemberre foglalta el az aktív számítógépek felét, a tavaszi adatok alapján pedig háromból két windowsos számítógépen már a 10-es rendszer futott, sőt az összes platformot (pc, mobil, tablet, konzol) figyelembe véve is 35 százalékos volt a Microsoft jelenléte.

A windows sikerek és kudarcok kapcsán érdemes megemlékezni róla, hogy a Microsoft 2010-ben adta ki mobil operációs rendszerének első változatát, a még Windows CE-re épülő Windows Phone 7-et. A Windows NT kernelére épülő Windows Phone 8 2012 októberében jött ki, ezt pedig bő másfél évvel követte a Windows Phone 8.1. A piackutatók még a WP8 megjelenésekor is azt jósolták, hogy a Microsoft a desktop-átjárás biztosításával komoly szereplője lehet a mobil eszközök piacának,a mobilos üzlet és ennek részeként a Nokia-felvásárlás óriási bukásnak bizonyult. A Microsoft a Windows 10 megjelenésével már a desktopra koncentrált, a Windows Phone 8.1 támogatását pedig majdnem három évvel ezelőtt le is állította.

Piaci hírek

Egyre gyorsabban öntik a dollármilliárdokat az önvezető autókba

Ahogy egyre közelebbinek tűnik az autonóm járművek kereskedelmi forgalomba kerülése, a Microsoft is összeállt a General Motors önvezető autókat fejlesztő részlegével.
 
Jó hír: ehhez rendelkezésre állnak a megfelelő eszközök. Az általánossá váló távmunka még jobban ráirányította a figyelmet, hogy az adatok biztosítása nem csak a cloud szolgáltatók, hanem legalább akkora részben a megrendelők felelőssége is.
Nem általában a távmunkáé, hanem a mostani tipikus távmunka-helyzeteké. A szervezetek arra nem voltak felkészülve, hogy mindenki otthonról dolgozik.

Alapjaiban kell megújítani a biztonságról kialakított felfogásunkat

Tavaly január végétől megszűnt a Java SE 8 ingyenes frissítése, és a Java SE 11 sem használható ingyenesen üzleti célra. Tanácsok azoknak, akik még nem találtak megoldást. Hegedüs Tamás (IPR-Insights) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2021 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.