Miközben a szállodaipar amúgy sincs éppen irigylésre méltó helyzetben, a híres láncnak most még egy komoly adatszivárgás miatt is tördelni kell a kezét. De legalább már van gyakorlatuk a válságkommunikációban.
Hirdetés
 

Van, akiknek jól indult az év, de biztosan nem a világ egyik legnagyobb szállodaláncának. Mint ahogy a többi szállásadónál, a Marriott esetében is teljes összeomlást hozott a foglalásokban a koronavírus okozta krízis. Annál inkább dörzsölhetik a tenyerüket azok a hekkerek, akik a jelek szerint több mint 5 millió vendég adatához jutottak hozzá a Marriott rendszeréből. 

Komoly csomaggal távoztak

A cég közleményben számolt be róla, hogy február végén bukkantak nyomaira egy masszív adatlopási akciónak. Jelen állás szerint ennek keretében nagyjából 5,2 millió vendég személyes információi juthattak illetéktelen kezekbe. Az akciót az egyik franchise-egység két munkatársának belépési adataival sikerült végrehajtani az elkövetőknek.

A nyomozás eddigi adatai alapján a hekkelésre valamikor január közepén került sor. Ennek során több személyes és a szállodához köthető információt loptak el. Így nevek, email- és postacímek, telefonszámok és születési adatok is kikerültek, de a hűségprogrammal és a szobapreferenciákkal összefüggő információknak is lába kélt.

A Marriott szerint különösen érzékeny személyes adatok, mint amilyen mondjuk a személyi szám, az útlevélszám, vagy éppen bankkártyás adatok szerencsére nem voltak az eltulajdonított pakkban. Ettől függetlenül természetesen elindult az ilyenkor szokásos protokoll, az érintett ügyfeleket pedig tegnap már levélben tájékoztatták az incidensről.

Nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba?

Úgy tűnik, a szállodaláncnak nem volt elég egy pofon az elektronikus biztonság szorosabbra fogására. Bő két évvel ezelőtt derült fény ugyanis egy olyan adatlopási akcióra, amely első körben a világ egyik legnagyobb volumenű kiberbűncselekményének tűnt. Az elsődleges vizsgálatok alapján ugyanis 500 milliósra tették az érintettek számát, de később ez a szám sokat csökkent. Egy hónapra rá már "csak" maximum 383 millió adatlapról beszéltek, amelyek között rengeteg volt az egy személyhez tartozó elem. A cég szakemberei végül arra jutottak, hogy 20,3 millió ember titkosított, illetve további 5,25 millió vendég titkosítatlan útlevéladatait lopták el.

A szóban forgó adatbázisok a 2016-ban felvásárolt Starwood regisztrációs rendszeréhez kapcsolódnak, az adatszivárgás pedig 2014 óta zajlott, de egy automatikus biztonsági riasztás nyomán csak 2018 szeptemberében kezdték meg azt a vizsgálatot, amelynek nyomán rábukkantak a még csökkentve is hatalmas méretű adatlopásra.

Ha nagyon pozitívan akarunk a dologhoz állni, akkor annyit mindenképpen a cég javára kell írni, hogy a korábbi esetben tapasztalt 2 éves felfedezési időt sikerült másfél hónaposra rövidíteni. Más kérdés, hogy ez mennyiben hatja meg az érintett ügyfeleket, vagy éppen az illetékes hatóságokat, amelyeknek biztosan lesz néhány kellemetlen kérdése a szállodaláncnál érvényben lévő biztonsági protokollokkal kapcsolatban.

Biztonság

Hasznos trükköt tanult a Gemini

A Google generatív MI-asszisztense mostantól a felhasználói kívánalmak alapján egy sor népszerű fájlformátumban is képes prezentálni válaszát már magában a beszélgetési ablakban.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.