A Gartner szerint ezen belül egyre nagyobb teret nyer a hibrid munkavégzés, ami a vásárlói igények és az IT-infrastruktúrák szükségszerű átértékeléséhez vezet.

Várhatóan még 2021 végén is a képzett szellemi munkaerő (knowledge workers) több mint fele, 51 százaléka dolgozik majd távmunkában világszerte, szemben a 2019-ben becsült 27 százalékos aránnyal – derül ki a Gartner keddi riportjából. A piackutató prognózisa alapján a távmunkamodell az összes munkavállaló közel egyharmad részét, 32 százalékát érinti majd világszerte, ami hasonló arányú növekedésnek felel meg a két évvel ezelőtti 17 százalékhoz viszonyítva.

A Gartner meghatározzása szerint a "tudásmunkások" közé tartozik mindenki, aki "tudásintenzív" feladatokat lát el, az íróktól a könyvelőkön át a mérnökökig, távmunkásnak pedig az számít, aki legalább heti egy teljes napot dolgozik a vállalati vagy kormányzati munkahelyektől, illetve az ügyfelek telephelyétől távol. Ebbe a kategóriába sorolhatók tehát a hibrid modellben foglalkoztatott és a teljes egészében otthonról dolgozó munkavállalók is.

A piackutató úgy látja, hogy a hibrid megoldásokat kell a foglalkoztatás jövőjének tekinteni, miután ezeknek a távoli és helyszíni része együttesen optimalizálhatja a munkaadók munkaerőigényét. A távmunka az informatikai eszközök adaptációjától, a munkakultúrától és az iparágak keverékétől függően sokféleképpen jelenik meg, jövőre pedig már majdnem annyian vesznek majd részt valamilyen a hibrid rendszerben, mint ahány távmunkás összesen dolgozik az idén.

A Gartner szerint ebben az Egyesült Államok vezet, ahol jövőre a teljes munkaerő 53 százaléka lesz távmunkásnak nevezhető. Ezt Európában az Egyesült Királyság mutatói közelítik meg 52 százalékkal, miközbe Németországban és Franciaországban 37, illetve 33 százalékot jósolnak. Számszerűleg persze úgy is Indiában és Kínában dolgozik majd a legtöbb távmunkás, hogy az összes munkavállalóhoz viszonyítva rendre 30 és 28 százalékos arányban jelennek majd meg.

Mindezzel a szállítói piac is átalakul

Mindez az IT-infrastruktúra átértékeléséhez vezet abban a tekintetben, hogy a vásárlói igények fókusza a bárhonnan zavartalan munkavégzéshez szükséges képességekre irányul. A Gartner szerint 2024-ig a legtöbb szervezet arra kényszerül, hogy legalább öt évvel felgyorsítsa a digitális üzleti transzformációs terveit, alkalmazkodva a járvány utáni körülményekhez, amelyek magukban foglalják a távmunka és a digitális elérési pontok végleges bevezetését.

Az ilyen hosszabb távú stratégia folyamatos technológiai beruházásokat igényel a már meglévő és az új technológiák (hiperautomatizálás, mesterséges intelligencia, kollaboráció stb.) területén. A hibrid munkaerő folyamatosan növeli a számítógépek és táblagépek iránti keresletet, amelyekből a piackutató előrejelzése alapján az idén első ízben több mint 500 millió darabot adnak majd el világszerte, de a publikus felhőszolgáltatásokkal összefüggő végfelhasználói kiadások is majdnem negyedével növekednek 2021-ben.

Ez utóbbi nem meglepő, hiszen a szoftverszolgáltatásként (SaaS) igénybe vehető alkalmazásokat eleve a távoli hozzáféréshez tervezték, mint ahogy azt sem kell magyarázni, hogy a Gartner 17 százalék fölötti éves növekedést vár a közösségi és csoportmunka-eszközök piacán. Ennél fontosabb, hogy 2024-re az összes távoli hozzáférésnek már legalább 40 százalékát adhatják a nulla bizalom elvén alapuló hálózati megoldások (zero trust network access, ZTNA), szemben a 2020-ra becsült kevesebb mint 5 százalékkal, vagyis elsősorban ezek váltják majd ki a klienseket kezelő VPN szolgáltatásokat.

Közösség & HR

Iráni rakéták fenyegetik a Stargate közel-keleti adatközpontjait

Az adatközpontokat is katonai célpontnak tekintik, az AWS és az Oracle infrastruktúrájának támadását követően a létesítményeket jelölő műholdképeket és újabb fenyegetéseket tettek közzé.
 
Az új technológiák alapjaiban írják át az alkalmazásbiztonság szabályait. Most hatványozottan igaz, hogy szárazon kell tartani a puskaport.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.