A homomorf titkosításnak nevezett eljárással úgy lehet dolgozni a védett információkkal, hogy azokat nem kell visszafejteni.

A The Information értesülései szerint lázasan folyik a Facebooknál a megfelelő koponyák összetoborzása egy a cég számára igen fontos témában. A mesterséges intelligencia kutatására specializálódó szakemberek között van például egy Microsofttól átcsábított nagyágyú. Az ő és társai feladata az lesz, hogy a közösségi óriás számára kinyissák a kaput a végponti titkosítással védett felhasználói adatokhoz, azaz például elemezhetővé válnának a WhatsApp felületén zajló, szigorú biztonsági protokollal titkosított csevegések.

Úgy titkos, hogy nem titkos

A látszólagos ellentmondást a homomorf titkosításnak (homomorphic encryption) nevezett eljárás oldhatja fel. Ezzel a még mindig korai kutatási stádiumban lévő megoldással ugyanis a védelem feloldása nélkül lehet titkosított adatokkal dolgozni. A Facebook a lap megkeresésére elismerte, hogy foglalkozik a témával, ugyanakkor a cég világossá tette, jelenleg túl korai arról beszélni, hogy mindezt a gyakorlatban lehetne alkalmazni.

Pedig a vállalat számára ez valóságos aranybánya lenne, hiszen ezzel úgy tudná ellátni hirdetési rendszerét kulcsfontosságú adatokkal, hogy közben nem kerülne a felhasználói adatok biztonságával kapcsolatos kritikák, hatósági eljárások keresztüzébe.

A komoly matematikai műveleteket igénylő folyamatnál azonban óriási megoldandó feladatot jelent, hogy az eljáráshoz szükséges időt és erőforrásokat elfogadható mértékűre szorítsák le. Még 2018-ban számoltunk be például az IBM eredményeiről a témában. A Kék Óriásnál nem indult túl fényesen a projekt, hiszen 100 trilliószór lassabban futott le az első implementáció a szöveges adatokon végzett műveletekhez képest. Ezt a mérnökök idővel jelentősen csökkenteni tudták, de még mindig igen messze vagyunk a már említett elfogadható szinttől.

A téma fontosságát viszont jelzi, hogy nem csak az IBM és a Facebook, de szinte az összes jelentősebb informatikai óriás, többek között a Microsoft, az Amazon és a Google is érdeklődik a terület iránt.

Ami eltűnik, azt ellopni sem lehet

A fentiekhez lazán kapcsolódva érdemes megemlíteni a Facebook héten bejelentett újdonságát: a mindössze egyszer megnézhető képküldés lehetőségét a WhatsApp rendszerében. A vállalat erről kiadott közleménye szerint mindez egyszerre erősíti a felhasználók privát szféráját, illetve takarít meg helyet például mobil eszközökön azzal, hogy az "egyszer használatos" témákat tartalmazó fotók nem foglalják a helyet a képgalériába kerülve.

Biztonság

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.