A McKinsey is előállt a maga teóriájával, hogy hol és mennyit hoz majd a világgazdaságnak a mesterséges intelligencia. Kevés szektor kaszál sokat.

A nagy globális technológiai vállalatok versenyt futnak, hogy ők hozzák ki a legfejlettebb mesterséges intelligenciát. Azzal azonban egyelőre kevésbé foglalkoznak, hogy valójában mire is lesz jó, hogyan fog hasznosulni (bár a Microsoft már sok eredményt felmutatott), azzal pedig még kevésbé, hogy mi lesz a társadalmi hatása.

A McKinsey egy friss tanulmánya elsősorban a lehetséges gazdasági és társadalmi hatásokat vizsgálta. A The economic potential of generative AI: The next productivity frontier című tanulmány szerzői 63 használati esetet vizsgáltak 2100 munkatevékenységre vonatkozóan, és hat tételben fogalmazták meg, milyen lesz az MI-vezérelte világ.

1. A generatív MI okozta termelékenységjavulás több ezermilliárd dollárral növeli a globális gazdaságot. Hogy a nagyságrendeket érzékeltessék, a szerzők az Egyesült Királyság GDP-jéhez hasonlították a várható növekedés. 2021-ben a brit GDP 3,1 ezermilliárd dollárnyi volt. A McKinsey szerint a generatív MI még akkor is évi 2,6-4,4 ezermilliárd dollárral növelheti a világgazdaságot, ha csak a tanácsadó cég által elemzett 63 használati esetet veszik figyelembe.

2. A generatív MI hasznának kb. 75 százaléka négy területen csapódik le: az ügyfelekkel kapcsolatos tevékenységeknél, a marketing és értékesítés területén, a szoftverfejlesztésnél, valamint a K+F-ben. Az MI támogatja az ügyfelekkel való interakciót, kreatív tartalmakat generál marketing és értékesítési célokra, szoftverkódot ír természetes nyelven adott utasítások alapján és így tovább.

3. Az összes iparágra jelentős hatást gyakorol. A legerőteljesebb növekedést bankszektorban, a csúcstechnológiai iparban, az élettudományok területén és a kiskereskedelemben jósolják a szerzők.

4. Átalakítja a munka "anatómiáját". Kiterjeszti a munkavállalók képességeit azáltal, hogy egyes tevékenységeiket automatizálja. A szerzők becslése szerint a generatív MI más technológiákkal kombinálva automatizálhatják azokat a munkafeladatokat, melyek az emberek munkaidejének jelenleg kb. 60-70 százalékát (!) kötik le. Érdekes azonban, hogy szerintük a tudásalapú munkákra (ahol magasabb képzettségű emberek dolgoznak magasabb bérért) nagyobb hatással lesz, mint más típusú munkákra. A tanulmány arra is felhívja a figyelmet, hogy az MI, melynek alkalmazásához szükség van emberi felügyeletre, nem fogja helyettesíteni a vállalatra szabott stratégiai gondolkodást.

5. Felgyorsul a munkaerő átalakulásának üteme. A becslések szerint 2030 és 2060 között a munkahelyek felét automatizációs megoldások váltják ki. Korábban ennek az időszaknak a végét kb. 10 évvel későbbre tették.

6. Beruházásokra lesz szükség, hogy a generatív MI a gazdaság egészében növelje a munka termelékenységét. A beruházások jelentősé részét a munkavállalók felkészülésére kell fordítani. Egyeseknek új készségeket, másoknak viszont új szakmát is kell tanulniuk.

De mikor kezd dőlni a sok pénz?

A tanulmány szerzői nyitva hagyták azt, hogy a különböző szektorokban mikor jelentkeznek a pozitív hatások. Az Axios rá is kérdezett erre a McKinseynél, de a cég szóvivője csak egy "attól függ" típusú válasszal szolgált (pl. hogy a vállalatok milyen gyorsan és mértékben lépnek). Ezzel együtt kell tehát értékelni a tanácsadó cég azon jóslatát, hogy a nem generatív MI hatása sokkal nagyobb lesz: 11-17,7 ezermilliárd dollár gazdasági értéket eredményezne.

Az Axiosnak által megkérdezett vállalatvezetők válaszaiból egyébként az derül ki, hogy mindenki a saját területét látja bele ebbe a generatív MI támogatta jövőbe. Antonio Neri, a Hewlett Packard Enterprises vezérigazgatója, a vállalati adatok jobb kiaknázásában reménykedik. Clara Shih, a Salesforce CRM-ért felelős vezetője, arról beszélt, hogy végre minden értékesítő, ügyfélszolgálatos és marketinges képes lesz olyan minőségű e-maileket írni, amilyeneket korábban csak a legjobbak tudtak (ez Shih egyfajta demokratizálódásként értelmezi). Julia White, az SAP marketingvezetője pedig a skálázható 1:1 (azaz egyénenként személyre szabott) marketing korszakát vizionálta.

A teljes tanulmány innen tölhető le PDF-ben.

Cloud & big data

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.