Az automatizálás ma már a rituálék végrehajtásában is megjelenik a templomokban, emiatt sokan aggódnak miatta, hogy a gépek a végén a vallásukat gyakorló embereket is leválthatják.

A robotok és az automatizálás rohamos térnyerésének legújabb frontja a vallás, ezen belül is például a hinduizmus, ahol már megjelentek a rituális gyertyagyújtásokat végző robotkarok, vagy éppen az az életnagyságú animatronikus elefánt, amelyet egy keralai templomban alkalmaznak a mostoha körülmények között tartott élő állatok pótlására. Bár a fejlesztéseknek támogatói is bőven akadnak (ezek hiányában a bevezetésekre sem kerülne sor), a hívők és a vallástudósok között is egyre többen vannak, akik kiborulnak az automatizálás ilyen kontextusban való felbukkanásától.

Ahogy a The Conversation néhány nappal ezelőtti cikkéből kiderül, a fejlesztések akármilyen izgalmasak lehetnek egyesek szemében, másoknak bőven vannak fenntartásaik a vallás jövőjére gyakorolt lehetséges hatásaik miatt. Elsősorban az ad okot az aggodalomra, hogy a robotok elterjedésével egyre többen hagyják el a vallásgyakorlást, mivel a templomok is jobban támaszkodnak a technológiára, mint a szertartásokat gyakorló emberekre. Bár azt tényleg kutatások igazolják, hogy a fiatalabbak kevesebbet járnak templomba, a szerző egy másféle szorongást is összekacsol a problémával.
 


A cikket jegyző kultúrantropológus szerint az aggodalmak általában azt a szorongást tükrözik, hogy a robotok ezeket y feladatokat is képesek lehetnek jobban ellátni, nem beszélve azokról a belső konfliktusokról, amelyeket az élet értelmével és az univerzumban elfoglalt helyével kapcsolatban vetnek fel. Megjegyzi ezen kívül, hogy sok tudós a gépek "nem korrumpálódnak lelkileg", ami egyrészt vonzóvá teszi azokat a létszámában arrafelé is fogyatkozó papság szemében, másrészt megmagyarázza a mindennapi életben tapasztalható, egyre gyorsabb elterjedésüket is.

Az emberek ugyanis azért használnak robotokat, mert kevésbé aggódnak miatta, hogy a gép elhibázhat valamit, a semminél pedig mindenképpen jobbak, ha korlátozottak a "rituális végrehajtás lehetőségei". A dolog jelentőségét innen nézve az adja, ha figyelembe vesszük a robotok gyorsan változó megítélését és a mesterséges intelligencia szerepét a modern társadalomban. Az nyilván paradox gondolat, hogy a vallásokban végül semmilyen oldalról nem vesznek az emberek, de kulturális értelemben azt jelentheti, hogy az emberiség megint "újragondolja saját magát".

Közösség & HR

Operátorát is kilőtte volna az MI-vezérelte drón, hogy célt érjen

Ez ilyen műfaj: ha fegyvered van, az bármikor elsülhet. És ha elsül, akár téged is eltalálhat. Különösen akkor, ha az MI ujja feszül a ravaszra.
 
Valószínűleg soha. A piackutatók szerint a felhő mellett is dinamikusan növekszik a hosting iránti igény.

a melléklet támogatója a vshosting

Létezik egy ortodox irányzat, mely szerint a jelszavak legyenek minél hosszabbak és összetettebbek, valamint cseréljük azokat minél gyakrabban. Valóban ettől lesznek a rendszereink biztonságosabbak? Pfeiffer Szilárd (Balasys) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.