A japánok vezető autóipari beszállítója ismét felvásárlással szélesítené a portfólióját.

Közel 5 milliárd eurót kínál a japán Renesas az Egyesült Királyságban működő Dialog nevű csiptervező cégért, értesült a Bloomberg. A japán vállalatnak elsősorban olyan technológiákra van szüksége, melyek segítenek megerősíteni a pozícióját az 5G generálta piacokon. Ezért is ajánlott mintegy 20 százalékos felárat a Dialog részvényeiért. A tárgyalások tényét a Renesas is megerősítette.

A hírek szerint a japánok az Apple-nek is szállító cégért (aminek néhány részlegét 2018-ban Cupertino meg is vette) hajlandók részvényenként akár 67,50 eurót is fizetni készpénzben. (A tárgyalások kiszivárgása előtt 56,12 eurós árfolyamon kereskedtek a Dialóg részvényeivel.) Ez nagyságrendileg 4,9 milliárd eurós (kb. 5,9 milliárd dollár) vételárat jelent. A Bloomberg informátora úgy tudja, végleges döntés még nem született.

A frankfurti tőzsdén jegyzett Dialog amúgy jó szériában van, árfolyama közel 25 százalékkal emelkedett az év eleje óta. A Bloomberg szerint az erősödés részben az Apple 5G-os készülékei iránti erős kereslet, részben a már korábban is rebesgetett felvásárlással kapcsolatos spekulációk eredménye.

Eddig is együtt dolgoztak

A Renesas az egyik legnagyobb autóipari félvezetőgyártó, amely Európában is működtet irodákat, többek között az Egyesült Királyságban és Németországban. Az utóbbi években már volt egy komolyabb felvásárlása: 2018-ban szerezte meg az amerikai IDT-t (Integrated Device Technology), de az ügyletet csak 2019-ben zárták le. Már azzal a felvásárlással is az volt a cél, hogy kilépjen az autóipari beszállítói szerepkörből. Az új célpont, a Dialog is részben ezért fontos. Bár a Renesas komolyan dolgozik az IoT-s és az adatközpont-üzletágának megerősítésén, még mindig főleg az autóiparból él, 2019-ben bevételének 54 százalékát adta ez a szegmens, nagyjából ugyanannyit, mint az IDT felvásárlása előtt.

A helyzet most annyiban más, hogy olyan vállalatok egyesülnének, melyek évek óta szorosan együttműködnek. Tavaly augusztusban például megállapodtak, hogy a Dialog, amely alapvetően energiagazdálkodási csipekre szakosodott, autókba szánt csipeket is fog tervezni a Renesasszal közösen.

És még abban is egy platformon vannak, hogy mindketten részei a globális félvezetőmizériának. Az Apple-nél, amely a Dialog fontos ügyfele, már tavaly ősz óta vannak kisebb fennakadások többek között az iPhone-ok gyártásában, mert hiány van az energiafogyasztást kezelő csipekből. Az autóiparban, ami a Renesas fő terepe, szintén a globális félvezetőhiány okoz nehézségeket. Januárban több autógyártónak is le kellett állítania gyárait. A múlt héten pedig a Renault, valamint a PSA és a Fiat-Chrysler összeolvadásából létrejött Stellantis függesztette fel több üzemében a gyártást. (A probléma a magyarországi összeszerelést is erősen érinti.)

A hatóságok megakaszthatják

Erős konszolidációs hullám alakítja a félvezetőipart, hívja fel a figyelmet a Bloomberg. A szegmensben a felvásárlási ügyletek volumene 2020-ban több mint kétszeresére, 144 milliárd dollárra nőtt az előző évihez képest. Ehhez persze olyan gigaüzletek is hozzájárultak, mint az ARM megvásárlása: a 2016 óta a Softbank tulajdonában lévő cégért az Nvidia 40 milliárd dollárt adott.

Az viszont a Renesas számára okozhat nehézséget, hogy a britek a Brexit után keményebben akarják védeni a a stratégiai iparágakat, köztük a félvezetőipart. Emiatt még igazából az Nvidia-ARM-ügylet sincs lefutva, és biztosan komolyabban vizsgálják a Dialog felvásárlásának a lehetséges következményeit is. A Johnson-kormány a felvásárlások szabályozásának további szigorítását tervezi: lehetővé akarják tenni, hogy utólag vizsgálhassanak már lezárt felvásárlásokat.

A Renesas részvényeseit egyelőre nem dobta fel a két cég egyesülésének lehetősége, és szakértők is arra figyelmeztetnek, hogy a vállalat túl sokat költ felvásárlásra, 2017 és 2019 között például közel 10 milliárd dollárt költöttek kisebb-nagyobb cégekre. A tokiói tőzsdén jegyzett vállalat papírjai közel 7 százalékkal estek a felvásárlás hírére.

Piaci hírek

Iráni rakéták fenyegetik a Stargate közel-keleti adatközpontjait

Az adatközpontokat is katonai célpontnak tekintik, az AWS és az Oracle infrastruktúrájának támadását követően a létesítményeket jelölő műholdképeket és újabb fenyegetéseket tettek közzé.
 
Az új technológiák alapjaiban írják át az alkalmazásbiztonság szabályait. Most hatványozottan igaz, hogy szárazon kell tartani a puskaport.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.