A Cisco Magyarország szokásos, partnereinek rendezett Nyáresti Partiján a cég vezetője bejelentette távozását.
A Cisco pénzügyi évének lezárultával, azaz július 31-ével távozik posztjáról a Cisco Magyarország ügyvezető igazgatója, György László. A cégvezető személyesen jelentette be távozását a cég ügyfelekek rendezett Nyáresti Partiján. További terveiről azonban még nem nyilatkozott.

György László, aki eredeti végezettségét tekintve repülőmérnök, Szentpéterváron végzett. Később közgazdász diplomát is szerzett. Egyetemi tanulmányai után évekig dolgozott diplomataként. 1995-től tevékenykedik informatikai területen. Négy évig az Ericsson Magyarországnál, újabb négy évig az Oracle-nél, majd három évig az IBM-nél töltött be vezető pozíciókat. 2006-ban igazolt a Cisco Magyarországhoz, ahol kezdetben az államigazgatási üzletágat vezette, és regionális igazgatóként tevékenykedett, majd 2008-tól megbízott ügyvezető igazgatóként, 2009-től pedig kinevezettként vezette a céget.

Diplomáciai tapasztalatait is kamatoztathatta, mivel igazgatósági tagként aktív szerepet vállalt az AmCham (Amerikai Kereskedelmi Kamara) tevékenységében is.

Prágai biztonsági céget vett a Cisco
Még szorosabb a Cisco és a NetApp barátsága

Podcastokat szinkronizál géppel a Spotify

A svéd szolgáltató egyelőre néhány népszerű podcastot igyekszik minél több emberhez eljuttatni. Természetesen az MI hatékony közreműködésével.
 
A világ a "cloud first" stratégiát követi. Nem kérdés, hogy a IT-biztonságnak is azzal kell tartania a tempót, de nem felejtheti, hogy honnan startolt.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.