Német jármű- és akkumulátorgyártó vállalatok (köztük a BMW, a BASF vagy az Umicore) konzorciuma technológiai partnerekkel közösen fejlesztené ki azt az eljárást, amelynek révén nyomon követhetővé válna az Európai Unión belül piacra kerülő akkumulátorok összetétele és karbonlábnyoma – közölte hétfőn a német gazdasági minisztérium. Az első körben 11 szervezetből álló konzorcium 8,2 millió eurós támogatást kapott a vonatkozó adatok összegyűjtésére és közzétételére vonatkozó taxonómia és szabványok kidolgozására, igazodva a küszöbön álló uniós szabályozásahoz – derül ki a Reuters hétfői tudósításából
Az Európai Bizottság javaslata szerint 2024-től kötelező lenne az információ közlése az EU-s piacokon értékesített elektromos járművek, közlekedési eszközök és ipari akkumulátorok szénlábnyomáről, 2027-től pedig az ilyen eszközöknek meg kell felelniük a meghatározott szén-dioxid-kibocsátási határértéknek is. Az újrahasznosított nyersanyagokkal kapcsolatos közzétételi kötelezettség ugyancsak 2027-től lépne érvénybe, 2030-tól pedig a gyártóknak meg kell felelniük az újrahasznosított kobalt, lítium, nikkel vagy ólom minimális arányainak. A minisztérium bejelentése alapján a német konzorcium vinné az első olyan projektet Európában, amely a szóban forgó megfelelőségeket célzó digitális terméket hozna létre.
Az EB javaslatának célja egyébként a fenntartható versenyképesség biztosítása mellett az lenne, hogy ösztönözze a beruházásokat, és az ambiciózus kritériumokon keresztül saját vállalkozásait is helyzetbe hozza a távol-keleti cégek által uralt piacon. Energetikai cégek egy csoportja éppen ezért kritizálja az Európai Tanács által kilátásba helyezett előirányzatokat, amelyek szerintük szükségtelenül késleltetnék a szabályozás bevezetését, sőt ezen keresztül a kockára tennék azt a lépéselőnyt is, amelyre az európai akkumulátoripar szert tehetne a piacot uraló, ám a a fenntarthatóság vagy a társadalmi felelősségvállalás terén elmaradottabb versenytársakkal szemben.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja
Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?