Az Egyesült Államok nemzetvédelmi hivatalának egyik volt munkatársától származó információ járja be a világsajtót: eszerint odaát minden egyes polgár e-mailjeit rögzítik, beleértve olyan "védett" személyeket is, mint a kongresszus tagjai. A kormány tudja, mit tettél tavaly nyáron... vagy legalábbis, mit írtál róla.
William Binney az amerikai nemzetvédelmi hivatal egyik legjobb matematikus-kódfejtője volt, míg 2001-ben ki nem lépett: távozásának okaként épp azt jelölte meg, hogy már nem tudja összeegyeztetni saját lelkiismeretét és munkamorálját az alkotmány folyamatos megszegésével, többek között az FBI által folyamatosan erőltetett megfigyelési módszerek terjedésével. A moszkvai illetőségű, de angol nyelven működő RT.com-nak adott interjújában a szakember arról beszél, hogy a kormányzat az informatikai fejlesztésekkel lépést tartva az internetes tevékenységeken is rajta tartja "millió szemét".





Minden, amit mond, felhasználható...
Binney szerint az elmúlt időszakban kirobbant amerikai politikai botrányok mögött is minden esetben ott az egyre átfogóbb informatikai hírszerzés. David Petraeus, a CIA volt igazgatója, vagy John Allen NATO-tábornok nevéhez köthető esetekben is jól látható, hogy személyes e-mailekből is előkerültek bizonyítékok annak ellenére, hogy az "informatikai privátszférát" elvben csak nemzetvédelmi okokból, és utólag lehet megbolygatni.

A szakértő azt állítja, az FBI-nak teljes hozzáférése van minden amerikai állampolgár teljes elektronikus levelezéséhez, akár tíz évre visszamenőleg is. Az elemzést állítólag egy Naris kódnevű berendezés végzi, amelyhez egy folyamatosan növekvő adattároló ökoszisztéma kapcsolódoik. Ehhez az amerikai kormány Utah államban épített fel egy adatközpontot, melynek tárkapacitását folyamatosan bővítik. Ide pedig folyamatosan gyűlnek az e-mailek minden postafiókból, ráadásul Binney állítása szerint a szolgáltatók külön engedélyének megkérését is kikerülve. A szakértő úgy tudja, az eltárolt leveleket egyelőre nem szűrik előre, hanem bármilyen gyanú felmerülése esetén célzottan kezdik elemezni.

Jól vizsgáztunk a NATO kibervédelmi gyakorlatán
A Huawei tisztázná magát a kémkedési vádak alól
Ön kölcsönadná otthoni routerét a kormánynak?

Az interjút természetesen többen csupán valamiféle pánikkeltésként fogják fel, az illetékes amerikai szervektől pedig természetesen dőreség lenne hivatalos állásfoglalást várni. William Binney viszont szavahihető forrásnak számít, aki idén megkapta a Callaway díjat is, amelyet olyanoknak ítélnek oda, akik saját személyes és professzionális karrierjüket is veszélyeztetve állnak ki az alkotmányos jogok betartása és betartatása mellett.


MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.