Régebben is volt, aki úgy gondolta, ha egyszerre több feladatot végez, hamarabb befejezi a munkát, a modern eszközök elterjedésével pedig még nagyobb a multitasking kísértése. A kutatások szerint azonban épp a cél ellenkezőjét érjük el a munkatobzódással.
Képzelje mindenki maga elé azt a szituációt, ami bizonyára mindennaposnak számít: épp egy feladaton dolgozik, amikor hirtelen csörög a telefon, beérkezik egy levél, vagy felbukkan egy chatablak. A felmérések szerint az ilyesmit csupán az emberek 2 százaléka képes hatékonyan kezelni, és a zavaró eseményt követően egy pillanat alatt visszaállni a félbehagyott feladat elvégzésére.

Régebben csak az asztali telefon, vagy épp egy kolléga személyes beköszönése okozhatott önkéntelen multitaskkényszert, de manapság már több tucatnyi, főként technológiai forrásból érkezhet a figyelemelterelés. Gyakran ráadásul mi magunk nem tudjuk megállni, hogy munkavégzés közben ne nézzünk rá az e-mailjeinkre, vagy okostelefonunk kijelzőjén ne nézzünk szét facebookos ismerőseink új bejegyzései között.

Az alábbi infografika több forrásból összeollózott adatokkal támasztja alá: bármennyire is azt hihetnénk, hogy képesek vagyunk egyszerre több dologra figyelni, a legtöbbször csak magunknak okozunk több munkaórát, méghozzá nem is keveset!



Hasonló infografikák:
Egész nap dolgozunk a mobilok miatt
Nem csak a Facebook eszi meg a munkaidőt
A vállalatok nem félnek a mobil eszközöktől

Ismerni véljük, félünk tőle és kevesen használjuk, mi az?

Ha hinni lehet egy hazai kutatás eredményeinek, akkor a válasz természetesen a mesterséges intelligencia, illetve a szövegalkotásra trenírozott generatív algoritmusok.
 
A világ a "cloud first" stratégiát követi. Nem kérdés, hogy a IT-biztonságnak is azzal kell tartania a tempót, de nem felejtheti, hogy honnan startolt.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.