Lenyűgöző, ahogy a technológiai cégek időről időre képesek újracsomagolni egy kis finomítás után a széles körben ismert és használt termékeiket. A "kollaboráció" fogalma is megért egynehány dobozváltást attól függően, hogy a gyártók milyen hívószavakkal akarták eladni sokadjára ugyanazt. És most itt egy újabb, a mesterséges intelligencia ihlette átcsomagolás. Az együttműködési eszköz, amibe a Copilotot is becserkészték, érzékletes meghatározást kapott: 'canvas for multiplayer AI collaboration'.
Ezt a "festővásznat" aztán felruházták egy könnyen megjegyezhető névvel, és megszületett Copilot Pages. A héten bejelentett funkció nagyon leegyszerűsítve arra jó, hogy a közösen dolgozó munkatársak közül valaki okosságokat tudakol meg a Microsoft Copilot chatbotjától, a válaszokat pedig behúzza egy megosztott felületre, ahol már a csapat közösen szerkesztheti. Azaz, a Microsoft megközelítésében a Copilot lesz a team 13. harcosa.
Az MI munkafolyamatokban integrálását irányító Microsoft-alelnök, Jared Spataro ismertetője alapján úgy tűnik, az alkalmazottak szempontjából nem lesz sok változás.
A lényeg ugyanis nem változik, ugyanúgy cseveghetnek a Copilottal, ahogy eddig. A kimenet feldolgozása azonban egyszerűsödik. Ha megkapták a választ a kérdéseikre, rákattintanak az 'Edit in Pages' gombra. Ez automatikusan megnyit egy oldalt a csevegés mellett, amelyen már ott figyel a Copilot formázott válasza, legyen az egy link preview-ja vagy egy kódrészlet. Az infók származhatnak a webről és belső fájlokból egyaránt, melyekből maga a Copilot is tud gyártani kiindulásnak használható projekttervet, meetingről összefoglalót stb.
Az oldalra való hivatkozás automatikusan bekerül a chatfolyamba. A továbbiakban a csapattagoknak csak bele kell kattintaniuk az oldalba, és az ott megjelenő elemeket máris szerkeszthetik, mintha egy megosztott Word dokumentumon dolgoznának.
Az adott teamben Copilot licenccel rendelkezők az oldalon belül is használhatják a Copilotot, például kiegészíthetik egymás utasításait, hogy közösen finomítsák az MI által adott kimenetet. Akinek nincs MI-licence, csak az oldalt szerkesztheti, a Copliot-munkafolyamathoz nem fér hozzá. (A Copilot Pages használatához kiadtak egy részletesebb leírást, bár abból elsajátítani a kezelését kicsit olyan, mint asztalra festett billentyűkön zongorázni.)
És a nagy szavak: a munka új mintázata született
Jared Spataro szerint fontos előrelépés történt a produktivitási eszközök (praktikusan a Microsoft 365) használata terén. A munka egy új mintázata jött létre azáltal, hogy a csoportmunkába a mesterséges intelligenciát is be lehetett kapcsolni, méghozzá iteratív módon.
Az új funkciót első körben Microsoft 365 Copilot-előfizetők kapják meg, de a szoftvergyártó azt ígéri, hogy hamarosan a Microsoft 365-előfizetők is használhatják.
A japán bölcsesség ereje: emberség a technológiai megoldások mögött
A globális válság súlyosan érintette az office piacot, ami a GLOBAL-UNION Kft. tevékenységét is veszélybe sodorta. A 100 százalékos magyar tulajdonban álló vállalat azonban a nehézségek közepette is megőrizte optimizmusát, és következetesen a legjobb döntéseket hozta.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak