A Microsoft az utóbbi évek egyik legsűrűbb, legtöbb újdonságát elhozó bejelentéssorozatával kezdte az idei Build konferenciát. A több mint három órás keynote előadásból kiderült, hogy milyen újdonságokkal jön a Windows Phone és az, hogy a Microsoft ingyen fogja adni az operációs rendszerét a 9 col alatti kijelzővel rendelkező készülékeknek.
Windows az autóban is
A fejlesztők a hétvégén belekóstolhattak abba is, hogy milyen lesz az a világ, amikor a Windows modern felületének csempéi köszönnek vissza az autó fedélzeti számítógépének kijelzőjén. Steve Teixeira, a redmondi vállalat dolgok internete témával kapcsolatos elképzeléseit, terveit osztotta meg a jelenlévőkkel és ennek részeként demózta azt, hogy milyen lehet a Windows használata az autóban a közeljövőben.
Ez a bemutató egyelőre csak egy prototípusról szólt, nincs konkrét információ azzal kapcsolatban, hogy mikor lehet belőle piacképes termék. A demó viszont ennek ellenére tényleges megvalósítást mutatott be, tehát nem egy kijelzőre odamásolt fotósorozatról, hanem valódi autók valódi fedélzeti rendszerén tesztelt megoldásról van szó.
Nagy lesz a harc az autóért
A Microsoft a fejlesztésekhez a Mirrorlink technológiát veszi igénybe, amit jelenleg is több autó- (Volkswagen, Honda, Toyota), illetve mobilgyártó alkalmaz, viszont a szélesebb elterjedése még nem történt meg. A Mirrorlink segítségével válik lehetővé az, hogy a mobil képernyőjén látható tartalom átkerüljön az autó megjelenítőjére és ott egy speciális, a vezetésre szabott formában álljon a sofőr rendelkezésére. A csempék és a modern felület itt is dominánsan jelen van, a funkciók között érintéssel lehet váltani és az összes fontos szolgáltatás (navigáció, híváskezelés, üzenetek) elérhető.
A Microsoft eddig is kiemelt figyelmet fordított az autók világára, egy-egy gyártóval eddig is volt megállapodása különböző rendszerek kiépítésére. Az Apple CarPlay bemutatója, illetve a Google autókkal kapcsolatos törekvései óta azonban egyértelművé vált, hogy a gépkocsik képében egy új harctér van kialakulóban, ahova ezúttal a Microsoft is bejelentkezett. Az eddigiek szerint az Apple van a legközelebb ahhoz, hogy az elképzeléseiből valóság legyen, a Google egyelőre csak a szándék bejelentéséig és a terveket támogató szervezet megalapításáig jutott el, de a jelek arra utalnak, hogy a viselhető készülékek területe mellett az autóipar lehet a technológiai cégek új nagy ütközőfelülete.
Exkluzív szakmai nap a felhők fölött: KYOCERA Roadshow a MOL Toronyban
A jövő irodája már nem a jövő – hanem a jelen. A digitális transzformáció új korszakába lépünk, és ebben a KYOCERA nemcsak követi, hanem formálja is az irányt. Most itt a lehetőség, hogy első kézből ismerje meg a legújabb hardveres és szoftveres fejlesztéseket, amelyekkel a KYOCERA új szintre emeli a dokumentumkezelést és az üzleti hatékonyságot.
Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?
A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió. A valódi előrelépéshez olyan infrastruktúrára, szolgáltatásokra és partneri támogatásra van szükség, amelyek nemcsak technológiai válaszokat adnak, hanem üzletileg is működőképes megoldásokat kínálnak.
CIO KUTATÁS
AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE
Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?
Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!
Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak