Ahogy nemrég írtuk, a tőkebefektetők már javában öntik a pénzt az olyan vállalkozásokba, amelyek a filmgyártást célozzák meg az új MI-technológiákkal, mondjuk az adatok kiaknázását lehetővé tevő eszközökkeal, a gépi tanulás segítségével kutatják a forgatókönyvek sikerességét meghatározó több százezernyi attribútumot. Mások olyan megoldásokat fejlesztenek, amelyek kiértékelik, hogyan hatna az üzletre egy-egy színész leváltása, de ott van a mélyhamisítás is, ami felgyorsíthatja a filmek szinkronizálását, változtathatóvá teszi a színészek életkorát, és még az elhunytak hangjának újraalkotására is lehetőséget ad.
Bár a filmipar kreatív közösségének reakciója egyelőre nem egyértelmű a technológia ilyen szintű bevonására, a Marvel-filmek rendezőjeként ismert Joe Russo egy panelbeszélgetésben már azt fejtegette, hogy az MI hihetetlen értéket teremt a "történetmesélés demokratizálásával". A Collider oldalán közzétett beszámolóbl kiderül, hogy Russo szerint nagyjából két év múlva létrejöhet az első, egészében a mesterséges intelligencia által létrehozott, teljes értékű film. Ugyanis ma már egy egész nemzedék használja az MI-t, és nem is fél tőle, így azt a történetmesélés megtervezésére, "folyamatosan fejlődő" történetek létrehozására használhatja.
Kizárni biztosan nem tudjuk majd az MI-t
Rousso példájában valaki hazamegy a nap végén, és rendel egy filmet, amelyben a saját fotorealisztikus avatárja szerepel Marilyn Monroe mellett, és egy romkom műsort kér, mert nehéz napja volt, A mesterséges intelligencia pedig legyárt egy kompetens történetet olyan párbeszédekkel, amelyek a felhasználó hangját is utánozzák. A rendező szerint a modern tévészolgáltatások nem állnak tőle messze, hogy szert tegyenek az ehhez szükséges feldolgozási teljesítményre, és kifejezetten az egyes előfizetőknek gyártsák a történeteket. Russo egyébként nem a levegőbe beszél, amennyiben ő is ott ül "néhány MI-vállalat igazgatótanácsában".
A tapasztalatai alapjén elkerülhetetlennek tekinti a mesterséges intelligencia megjelenését az emberek életében: szerinte erre mindenkinek szüksége lesz, mert sajnos akár akarjuk, akár nem, a rosszindulatú szereplők mindenképpen kifejlesztik a maguk eszközeit. Az persze még egy ennyire beágyazott hollywoodi figura jóslatai ellenére is valószerűtlennek tűnik, hogy az MI már néhány éven belül az emberi filmesekhez mérhető teljesítményt nyújtson, és Russo is csak a bárki előtt megnyíló filmes vagy játékipari lehetőségekről beszélt, arra azonban nem tért ki, hogy a "történetmesélés demokratizálásal" hogyan árthat a feltörekvő alkotóknak.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak