A GVH a felhasználók hiányos és megkésett tájékoztatása miatt indított vizsgálatot a videomegosztó közösségi oldal üzemeltetőjével szemben.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) csütörtökön jelentette be, hogy vizsgálatot indított az Egyesült Államokban bejegyzett, kínai tulajdonú szolgáltatóval szemben, melynek idehaza is jelentős, gyerekeket is magában foglaló felhasználói köre van. A GVH valószínűsíti, hogy a vállalkozás nem jóhiszeműen és az elvárható szakmai gondossággal tájékoztatja felhasználóit az online platform működéséről, így például a szolgáltatás igénybevétele során kezelt adatok köréről és azok felhasználásáról.

A GVH szerint jogsértés gyanúját veti fel az is, hogy a TikTok magyar nyelven nem tette hozzáférhetővé a magyarországi, magyar nyelvű kereskedelmi kommunikációival megcélzott fogyasztók számára a platform működésének és a szolgáltatások igénybevételének legfontosabb feltételeire vonatkozó tájékoztatásokat. A Versenyhivatal szerint az is kétséges, hogy a TikTok megfelelően moderálja-e a gyerek- és fiatalkorúak reklámoknak való kitettségét a videómegosztó közösségi hálózatban

Ahogy a közlemény is felhívja rá a figyelmet, a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette, mivel a versenyfelügyeleti eljárás a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Ennek lefolytatására három hónap áll a GVH rendelkezésére, amit a hatóság indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal hosszabbíthat meg.

Mindeközben

A TikTokot üzemeltető kínai ByteDance-nek persze nagyobb problémái is vannak a magyar versenyhivatal vizsgálódásánál, mivel javában zajlik az a politikai és jogi huzavona, ami a TikTok alkalmazás kitiltásáról vagy részleges eladásáról szól az Egyesült Államokban. Bár Donald Trump elvileg már rábólintott a ByteDance és az Orcale által felvázolt együttműködési tervre, a konkrét szerződéshez a feleknek még fontos dolgokban kell dűlőre jutniuk egymással, ráadásul a megállapodást a kínai kormányzatnak is jóvá kellene hagynia.

Szeptember végén egy amerikai bíróság már felfüggesztette a TikTok alkalmazás letöltésének tilalmáról szóló rendeletet, ami kipaterolta volna a kínai szolgáltató letöltéseit az Apple és a Google alkalmazásáruházaiból. Bár ezt a döntést az amerikai kormányzat egy tegnapi beadvánnyal megtámadta a fellebbviteli bíróságon, a Reuters legfrissebb összeállításaiból kiderül, hogy a közösségi alkalmazás népszerűsége nem csak töretlen az USA-ban, de a hirdetők is egyre jobban rákapnak.

A hírügynökség szerint ennek oka a TikTok sokat emlegetett MI-alapú ajánlási rendszere, ami az alkalmazás lényegét adja, és amit a kínaiak ennek megfelelően nem hajlandók kiadni a kezükből. A Procter & Gamble, a Danone, a Samsung és más jelentős hirdetők a beszámoló alapján sokkal hatékonyabbnak tartják a Facebooknál vagy az Instagramnál, ahogy az egyes kampányvideók virálissá válnak a TikTok platformján, a világjárvány nyomán kialakult helyzet pedig még több felhasználót terelt a közösségi alkalmazásba.

Közösség & HR

Japán lesz az OpenAI ázsiai főhadiszállása

Az amerikai és japán kormányközi megállapodásokat követően a ChatGPT fejlesztője is irodát nyit Tokióban.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.